Gazdaság

Nagy Márton lemondását követelik: „Sokadszorra bizonyította alkalmatlanságát”

Gazdaság

Jó hírt kaptak a nyugdíjasok, indul a pénzeső – Orbán szerint

Gazdaság

Vitézy Dávid újabb kormányzati hazugságot leplezett le

Vajna Tímea 850 millióért vett luxusházat Budán

Az ingatlanos szerint a mostani piaci helyzetben nem biztos, hogy jó üzletet csinált.

Vajna Tímea

A jelek szerint nem viselte meg túlságosan Vajna Tímeát, hogy 75 milliós veszteséget hozott össze tavaly a fánkozós cége, a Blikk értesülései szerint ugyanis

850 millió forintért vett egy néhány éve épült luxusházat Budán.

Az ingatlan egy csendes kis mellékutcában található, az erdő szélén, csak kevesen tudják, hogy ki a lakója. A lapnak Vajna Tímea egyik közeli ismerőse azt mondta, Andy Vajna özvegye hónapokon át kereste a megfelelő otthont. Állítólag fontos kritérium volt, hogy nagy legyen, ugyanis szüleivel és nagymamájával költözött be.

Egy ingatlanszakértő azonban arról beszélt, kissé túlárazottan vette a házat Vajna Tímea, úgy látja, a mostani piaci helyzetben nem biztos, hogy jó üzletet sikerült kötnie.

Vajna Tímea egyébként nem tervezi, hogy véglegesen berendezkedjen új otthonában, továbbra is az amerikai állampolgárságra hajt, ezért Los Angelesben is szeretne vásárolni magának egy házat.

2,6 milliárdos luxusvillát vásárolt Vajna Tímea

Vajna Tímeának még mindig fáj a tüdeje és a mellkasa

Kiderült, kitől bérli a 850 milliós budai luxusvillát Vajna Tímea