Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Belföld

Rejtélyes kijelentést tett Gulyás Gergely, amikor Magyar Péterről faggatták

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Hallgatók barikádozták el a Színház és Filmművészeti Egyetemet, nem engedik be az új vezetést

Szalaggal tekerték körbe az SZFE bejáratát.

Blokád a Színház és Filmművészeti Egyetemnél.
Blokád a Színház és Filmművészeti Egyetemnél. Fotó: Röviden/Olvasó

Barikádokat állítottak a hétfő esti demonstrációt követően a Színház és Filmművészeti Egyetemnél (SZFE), mely szeptembertől alapítványi formában működik tovább, azzal a kormányhű Vidnyánszky Attilával az élen, akinek személye az átszervezés mellett zajos tiltakozást váltott ki a hallgatók és oktatók körében is.

Mindez úgy derült ki, hogy az ATV Start reggeli műsorának vendége volt Németh Gábor lemondott rektori tanácsadó, illetve Szurdi Panni, egy színműs hallgató. Ők számoltak be arról, hogy

a hallgatók éjjel elfoglalták az intézményt, nem engedik be az új vezetést, mintegy 250-en táboroztak le az épületben.

Szurdi Panni azt mondta, hogy a diákok döntik el, milyen vezetőket, oktatókat engednek be, és kiket tartanának távol az intézménytől. A tegnapi tüntetésen a 444.hu is forgatott:

A tüntetést megelőző sajtótájékoztatón derült ki, hogy lemondanak az SZFE vezetői és szenátusa, mivel az intézmény fenntartását keddtől átvevő alapítvány „minden alapvető jogkörétől megfosztotta” őket.

„Tekintettel arra, hogy csakis vállalhatatlan kompromisszumok árán tarthatná fenn az önálló vezetés látszatát”, keddi hatállyal „kénytelen lemondani” vezetői pozíciójáról Upor László rektori feladatokat ellátó rektorhelyettes, Novák Eszter oktatási rektorhelyettes, Németh Gábor rektori tanácsadó, Bagossy László, az SZFE Színházi Intézetének vezetője, Balázs Gábor, az SZFE Film- és Médiaintézetének vezetője, valamint az egyetem szenátusának valamennyi választott tagja

– közölte Upor László a sajtótájékoztatón. Gáspár Máté, az SZFE Elméleti és Művészetközvetítői Intézet vezetője már korábban bejelentette lemondását.

Upor László közölte azt is: az intézmény távozó vezetői mindaddig nem vállalnak az egyetemen vezetői feladatokat, ameddig annak önrendelkezése helyre nem áll.