Belföld

Felcsútra megy Magyar Péter

Sport

Molesztálásról, „suttyó alkesz” edzőről írt a többszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta, azonnal reagált a szövetség

Bűnügy

Tragédia Dunakeszin: fejbe lőtte magát egy őr a rendőrségi kutyakiképző központban

Egyetemistáknak üzent a kormánylap: „A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok”

Újabb céltáblát talált a jobboldali újságírók morális fölénye.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem diáktüntetése 2020. június 21-én.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem diáktüntetése 2020. június 21-én. Fotó: Facebook/SZFE

Vezércikkben támadja a Színház- és Filmművészeti egyetem diákjait a Fidesz-frakción, valamint a kormányzati hirdetéseken keresztül adófizetői pénzekből fenntartott Pesti Srácok publicistája – szúrta ki a 444.hu.

A korábban Nagy Blanka bugyija iránt is élénken érdeklődő Pilhál Tamást most az bőszítette fel, hogy a diákok tiltakozni merészeltek a kormányzati átszervezés és a nyakukra ültetett kuratórium ellen.

A kuratórium elnöke ugyanis Vidnyánszky Atilla lett, a testületbe rajta kívül Bacsa György (MOL stratégiai ügyvezető igazgató), Lajos Tamás (operatőr-producer), Rátóti Zoltán (színész-rendező) és Világi Oszkár (SLOVNAFT Igazgatóságának elnöke, vezérigazgatója, továbbá a DAC Dunaszerdahely nevű futballklub tulajdonosa) került be.

Pilhál ezzel a címmel indít:

„Végre! Liberális hüllőkeltetőből nemzeti intézmény lesz a színművészeti”

Majd azon hisztériázik: „Ki is írták a transzparenseikre: »Free SZFE«. Miféle szabadságról hadováltok, ifjak? Zavart érzek az erőben. Ez egy egyetem, nem pedig Woodstock vagy Ozora, ahol napokig hentereghettek a fűben, szétcsúszva. Ide tanulni jártok, nem követelőzni. A nevetek is az: hallgató. Tehát hallgattok, figyeltek.”

A Pesti Srácok munkatársa nem tekinti felnőttnek az egyetemistákat, világosan leírja, hogy (szerinte) a diákoknak nincs beleszólása abba, hogy kik vezetik az intézményt: „Márpedig, pajtások, akár elfogadjátok, akár nem, ti jelen pillanatban diákok vagytok, hallgatók, nem pedig a kormány. Nem ti döntötök, hanem ők. Világos? Majd ha egyszer fölnőtök (pár évtized múlva), nos, akkor majd dönthettek bizonyos ügyekben – ám arról, hogy ki vezesse az egyetemet, akkor sem. Azért nem, mert az nem a ti asztalotok, pupákok! Milyen nyelven írjam, üzenjem, morzézzam ezt nektek, hogy fölfogjátok?”

Kapcsolódó hírek

Három hónapos csecsemőhöz riasztották a mentőket Hevesben

Az intézkedő rendőrt is meg akarta ölni a szüleit meggyilkoló férfi Újpesten

Magyar Péter: Hajrá, Tóni, további jó vergődést!

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

Dőlnek a csontvázak? Nyomoznak a CÖF plakátkampányos cége ügyében

KDNP-s mamlasz: a helyzet tarthatatlan, „törjük le a háborús benzinárakat”!

Saját hírügynöksége buktatta le a Fideszt, ezért valaki ki fog kapni

Nagy Márton: a kormány felszólítja az üzemanyag-kereskedőket, hogy áraikat igazítsák a régiós átlaghoz

Közleményben fakadt ki a közmédia Magyar Péterre

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!