Belföld

Itt a vége, Magyar Péter mindent bevallott

Baleset

Megszólalt a MÁV-vezér a hajnalban történt újabb vasúti baleset kapcsán

Baleset

Halálos balesetet okozott egy 32 éves férfi, majd elsétált a helyszínről

Elfogták az aszódi emberölés két gyanúsítottját

Egy 35 és egy 27 éves aszódi férfi gyilkolhatott.

aszodi-emberoles
Rendőrök fogják el az augusztus 24-ei aszódi emberölés két feltételezett elkövetőjének egyikét 2020. augusztus 26-án este. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Elfogták a rendőrök a hétfői aszódi emberölés két feltételezett elkövetőjét – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság. Emlékeztettek: hétfőn holtan találtak egy 73 éves férfit aszódi otthonában; halálát az elsődleges adatok szerint idegenkezűség okozta.

A nyomozók szerdán fogták el és hallgatták ki a bűncselekmény feltételezett elkövetőit: egy 35 és egy 27 éves aszódi férfit – írták.

A két férfi ellen nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt eljárást indítottak, és kezdeményezték letartóztatásukat – olvasható a közleményben.

Ez is érdekelhet:
Látogatási tilalmat rendeltek el a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórházban

35 éves nő halt meg egy balesetben Aszódnál, az autót vezető másik nő ittas volt

Elképesztő fejlemény az aszódi kettős gyilkosság ügyében: a rendőrök kimentek a helyszínre a lányok eltűnése után, de nem mentek be a lakásba

Halálra verték azt a nőt, akinek a holttestét Aszódon találták meg

Rovarirtóval szennyezett babot hívott vissza egy áruházlánc

Valami készült október 23-ára, alkotmányos rend elleni szervezkedéssel gyanúsítanak egy férfit

Aszódi kettős gyilkosság: a legszigorúbb kényszerintézkedést rendelték el a lányait lemészároló férfival szemben