Gazdaság

Karácsony Gergely: a kormány ki akar hátrálni a Rákosrendező kapcsán tett közlekedésfejlesztési vállalásokból

Bűnügy

Visszatért az átkos: Orbán Viktort akarták kérdezni, elvitték őket a rendőrök

Bulvár

Hatalmas reklámot csinál a Fidesz őrjöngése a Dinasztia filmnek

DK: hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára?

A párt szerint „jogunk van tudni, hogy hány ellopott közpénzmilliárdonként jár egy ilyen utazás” a fideszeseknek.

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a 7 milliárd forint értékű Lady MRD fedélzetén 2020. augusztus 16-án, miközben a Facebook-oldala szerint éppen égett a keze alatt a munka. Fotó: Németh Dániel/Átlátszó

A Demokratikus Koalíció írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy megtudják:

„hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára”.

Barkóczi Balázs DK-szóvivő keddi online sajtótájékoztatóján sajtóhírekre hivatkozva azt mondta: napok óta Budapest és az Adria között ingázik „a kormány kedvenc magánrepülője”. Hozzátette: sajtóhírek szerint a napokban a magánrepülő ugyanazon a szigeten parkolt, ahol korábban a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert vendégül látó luxusjacht is, és a miniszterelnök is az Adrián „vitorlázgatott”.

„Szijjártó Péter összeférhetetlenül és (…) törvénytelenül elfogadott luxusútja csak egy volt a sok közül; a kormánytagokat nagyüzemben vihetik magánrepülővel a közpénzből meggazdagodott vállalkozó luxusjachtjára”

– hangoztatta az ellenzéki politikus, hozzátéve: ezért a DK írásbeli kérdéssel fordul Orbán Viktor miniszterelnökhöz, hogy megtudják: „hány kormánytagot vittek magángéppel Szíjj László luxusjachtjára”.

A szóvivő úgy folytatta: azt is tudni szeretnék, hogy mely kormánytagok jártak a luxusgéppel Horvátországban, Cipruson, Franciaországban és Spanyolországban a napokban.

Jogunk van tudni, hogy hány ellopott közpénzmilliárdonként jár egy ilyen utazás a korrupt fideszes politikusoknak, Orbán Viktor válasszal tartozik az országnak – fogalmazott Barkóczi Balázs, arra is kitérve, hogy ugyanebből a célból a DK levélben keresi fel az érintett magángépet üzemeltető osztrák céget is.

„Óellenzéked”: kirabolták, azért dörömbölt, állítja Gyurcsány drogos kihívója

Abd El Rahim Ali kihívta Gyurcsány Ferencet a DK elnöki székéért

Hasba rúgta Gyurcsány embere a másik DK-st, mert azt hitte, meg akarja ütni