Szijjártó bekérette a német nagykövetet, de ő nem ér rá fogadni

Úgy tudja, egy német államtitkár megtámadta a magyar embereket.

Szijjártó Péter
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Augusto Santos Silva portugál külügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján Lisszabonban 2020. július 23-án. Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

A Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette Németország budapesti nagykövetét Michael Roth német politikus szombati nyilatkozata miatt – közölte Szijjártó Péter a Facebookon.

A külgazdasági és külügyminisztert azt írta: Michael Roth szociáldemokrata külügyi államtitkár nyilatkozata miatt, amelyben antiszemita vádat fogalmazott meg Magyarország kapcsán, hétfő délelőttre bekérették Németország budapesti nagykövetét.

„Mivel én akkor már Kínában leszek, a nagykövetet Magyar Levente miniszterhelyettes fogadja”

– tette hozzá a luxusjachtos lebukása óta programbeszámolóit illetően láthatóan túlkompenzáló Szijjártó.

Szombaton Szijjártó Péter már odapörkölt német kollégájának, miután Roth a szóban forgó interjúban kritizálta a magyar állami szervek működését. A politikus szavait az Orbán-kormány ezúttal is úgy meséli itthon, hogy a „magyar emberek elleni támadás” történt.

Szijjártó azt is írta:

„a zsidó honfitársainknak nem kell félniük, kulturális fesztiváljaikon nincs szükség állig felfegyverzett katonákra, a zsinagógákat és a temetőket állami finanszírozással építettük újjá és büszke házigazdái voltunk tavaly az Európai Maccabi Játékoknak”.

Majd a rá jellemző stílusban oktatta ki a német államtitkárt: arra kérte, hogy fejezze be „a magyar emberek méltatlan támadását”, egyben javasolta, ha legközelebb ilyen súlyos témában megszólal, nézzen körül saját háza táján.

Szijjártó bejelentette, hogy most a Kaukázusban fog békét teremteni az Orbán-kormány

Fidesz-közeli vállalkozó küldhette rá a provokátorokat Magyar Péterék nagyváradi rendezvényére

Dojcs Tomász úgy tudja, Madyar Péter méretére testre szabják a mentelmi jogot Brüsszelben

Hamis euróval fizetett egy lóért, letartóztatták

Tragikus számokat közölt a KSH, összedőlni látszik Orbánék nagy álma

Ma is vergődik Orbán, rendkívüli tanácskozást hívott össze