Földi László szerint jogos lett volna, ha elsüllyesztik a Szijjártót fotózók csónakját

Kicsit túlpörgette magát a kormánymédia házi biztonságpolitikai szakértője.

Földi László
Földi László. Fotó: Facebook/Földi László

Szokatlan megközelítésből repült rá a Hit Gyülekezete rádiója Szijjártó Péter adriai luxusjactozására: Földi László Fidesz-barát biztonságpolitikai szakértőt, volt hírszerzőt szólaltatták meg, aki szerint a külügyér fotózása – aki Magyarországon védett személy – kimeríti a kémkedés fogalmát.

Az augusztus 19-i adásrészletben Földi arról beszél:

komolyan kell vizsgálni, hogy az Átlátszó „milyen szerveknek dolgozik”, milyen nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Szerinte biztonsági szempontból mindegy, hogy milyen körülmények között látták Szijjártót a több milliárdot érő jachton, megfigyelését bűncselekménynek tartja.

„A harmadik bűncselekmény, hogy ha egy védett személlyel kapcsolatban hozok információt a köz tudomására. Mert a védett személy pont azért védett személy, hogy azok a támadólagos rendszerek, szervezetek, legyenek azok merénylők, terroristák vagy bárki, aki célpontnak tekint mondjuk egy külügyminisztert vagy egy politikust, információhoz jut, magyarul végre tud hajtani például egy merényletet. Ez egy harmadik, sőt negyedik bűncselekmény. Úgy gondolom, hogy négyrendbeli bűncselekmény történt” – magyarázta a „biztonságpolitikai szakértő”.

Arra a kérdésre, hogy jogos volt-e, hogy a jachtról leküldött emberek elindultak az Átlátszó fotósának gumicsónakja felé, Földi azt mondta,

„Nézze, az én logikám szerint az lett volna jogos, ha elsüllyesztik az üldöző jachtot (valószínűleg gumicsónakra gondolt – a szerk.), mert ez merényletnek minősül”.

Földi szerint Szijjártó fotózása támadás volt, mert senki nem hívta az újságírókat, és szerencséjük volt, hogy nem eszkalálódott a helyzet, a biztonságiak terroristáknak is nézhették volna őket.

Kínos hangfelvétel szivárgott ki Szijjártó Péterről
Szlovákiában áll a bál Szijjártó ügynök kavarása miatt
Orbán fújtat, miután lebukott a hazaáruló külügyminisztere
Brüsszel magyarázatot követel Szijjártó Péter oroszok felé történt szivárogtatásai miatt
Mi történt? Tóth Vera arról posztolt, hogy tiszás
Orbán rendelhette a szerbiai kamu „szabotázsakciót”