Tizennyolc embert fogtak el egy kábítószer-ellenes akcióban a rendőrök

A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert.

Tizennyolc embert fogtak el egy kábítószer-ellenes akcióban
Lefoglalt készpénz és ékszer a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott sajtótájékoztatón 2020. július 3-án. Fotó: MTI/Krizsán Csaba

Tizennyolc embert fogott el a rendőrség és a Terrorelhárítási Központ egy összehangolt kábítószer-ellenes akció keretében kedden Győrszentivánban, Nagyszentjánoson, Szombathelyen, Veszprémben és Tatán – közölték az akcióról tartott sajtótájékoztatón pénteken Győrben.

Nagy Ágnes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi rendőrfőkapitány-helyettese elmondta, hogy egy családi alapon szerveződő bűnözői csoportot, valamint az ahhoz kapcsolódó terjesztői és fogyasztói kört számolták fel az akció során. A csoport a Nyugat-Dunántúlon terjesztette a kábítószert, amelyet főként Szlovákiából és a balkáni országokból szereztek be.

A nyomozás 2019 márciusában indult, miután a rendőrség elfogott egy kábítószerfogyasztót, aki elmondta, hogy kitől kapta az illegális szert.

Az akciót a megyei rendőr-főkapitányság koordinálta, részt vett benne a TEK, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda, valamint a Vas és a Veszprém megyei rendőr-főkapitányság. A tizennyolc ember közül a bíróság csütörtökön hetet letartóztatott.

Életbe lépett az új kábítószer-ellenes törvény

Rászáll a közlekedőkre a rendőrség, fokozott ellenőrzések jönnek

„Ez a faszi, Georg Spöttle az orosz titkosszolgálat embere”

Csúnyán pofára estek Orbánék: így lehet mégis Budapest Pride idén

Megpróbáltak kirabolni egy bankot Solymáron

„Életéhez sok sikert kívánok!” – Orbán Viktor levelet küld az érettségizőknek