Bulvár

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Belföld

Orbán a Facebookon hajrá magyarokozik, miközben Budapesten a lemondásáért tüntetnek

Bulvár

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata

Fellebbezett letartóztatása ellen a 18 éves fiú, aki megkéselt két embert Gyulán

Saját barátját is megtámadta, hogy ne tudja értesíteni a mentőket.

RövidenRöviden
Rendőr és bűnügyi helyszínelők (háttérben) Gyulán, ahol 2020. május 31-én hajnalban megkéseltek két embert, egyikük meghalt.
Rendőr és bűnügyi helyszínelők (háttérben) Gyulán, ahol 2020. május 31-én hajnalban megkéseltek két embert, egyikük meghalt. Fotó: MTI/Donka Ferenc

A Békéscsabai Járásbíróság a megyei főügyészség kezdeményezésére kedden elrendelte annak a 18 éves férfinak a letartóztatását, aki vasárnap hajnalban halálra késelt egy embert Gyulán, saját barátját pedig az arcán vagdosta össze.

A Gyulai Törvényszék most azt írta, a letartóztatás az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb egy hónapig tart. A határozat ugyanakkor nem végleges,

a gyanúsított és védője enyhébb kényszerintézkedésért fellebbezett.

A Békés Megyei Főügyészség közleménye szerint a gyanúsított – aki sajtóinformációk szerint rendészeti tanuló volt – május 31-én éjszaka barátjával szórakozott Gyulán, majd hazatérve kést vett magához, és visszaindult a belvárosba. Lakóhelyétől néhány házra találkozott a sértettel, akit eddig tisztázatlan okból többször megszúrt. A 27 éves férfi a helyszínen életét vesztette.

A tettet látta az elkövető barátja, akit a férfi – azért, hogy ne tudja értesíteni a mentőket – szintén megtámadott, az arcán 4 centiméteres sebet ejtett.

A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül, a 44-es számú főút Gyulát elkerülő szakaszán fogták el a 18 éves fiatalembert.

A letartóztatást azért rendelték el, mert tettét követően a gyanúsított szökést kísérelt meg, és tartani lehet attól, hogy szabadlábon megpróbálna elrejtőzni. A cselekmény, a több emberen elkövetett emberölés bűntettének kísérlete – mivel a férfi a 20. életévét még nem töltötte be – tíztől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható – írta a megyei főügyészség.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Szén-monoxid-mérgezésben meghalt egy nő Gyulán

Kerekesszékest gázolt halálra egy kamion Gyulánál

Gyerekeket erőszakolt meg egy gyulai karateedző, videót is készített a tanítványairól

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”