Baleset

Halálos tragédia Budapesten

Közlekedés

Rendet tesz a MÁV: nem lehet csak úgy csoportosan felszállni a vonatokra

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Beperli Kásleréket a Magyar Helsinki Bizottság

A jogvédők szerint valami bűzik a kórháziágy-felszabadítások körül.

Pert indít az Emberi Erőforrások Minisztériuma ellen a Magyar Helsinki Bizottság, miután a jogvédő szervezet hiába kérte a tárcától azt a dokumentumot, amelyben Kásler Miklós miniszter a koronavírus-járványban felszólította a kórházak vezetőit a kórházak részleges kiürítésére.

A Magyar Helsinki Bizottság felidézi az Operatív Törzs április 15-i közleményét, miszerint „április 19-ig a kórházaknak 50%-os ágykapacitást kell előkészíteni. Tehát 100 kórházi ágyból 50 ágyat kell felszabadítani a koronavírus-fertőzöttek kórházi ellátására. A következő ütemben ezt 60%-ra kell majd növelni, vagyis 100 ágyból 60 ágynak kell majd készen állnia koronavírusos betegek ellátására”.

Volt utasítás, de titok

A szervezet hétfői közleménye szerint adatkéréssel fordult a minisztériumhoz, hogy mutassa be azt a dokumentumot, amelyben elrendelték a kórházak ágyainak felszabadítását.

Az Emmi azonban arra hivatkozva tagadta meg az adatkérést, hogy a kért dokumentum további „jövőbeli döntés megalapozását” is szolgálja.

A Magyar Helsinki Bizottság emlékeztet: Kásler Miklós a múlt héten azt mesélte, csúsztatás, hogy ki kellett volna üríteni ágyakat, és az orvosokra hárította a felelősséget a hazaküldéseket illetően.

„Egyre több a kérdőjel. Hogyan mondhatja a miniszter, hogy nem volt utasítás, amikor a minisztériuma meg azt mondja, hogy van, de az döntéselőkészítő irat? És vajon milyen jövőbeni döntést készít elő a kórházi ágyak tömegének felszabadítása?”

– veti fel a szervezet. Hozzáteszik, véleményük szerint Kásler nagy jelentőségű döntése emberek élethez, emberi méltósághoz, egészségügyi ellátáshoz való alapjogát korlátozhatta, de mindenképpen súlyos megpróbáltatásokat jelentett betegnek és családjának egyaránt, ezért közadatpert indítanak a minisztériummal szemben, mondván,

„nyilvánvaló, hogy egy ilyen súlyú intézkedést és annak indokait joga van megismerni az országnak”.