Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

A KDNP személyiségi jogi pert indít egy Jézussal viccelődő karikatúra miatt

Keresztényeket, keresztyéneket és minden jóérzésű embert megbotránkoztat a rajz, írták.

A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezető-helyettese személyiségi jogi pert indít az alaptörvény és a polgári törvénykönyv alapján a Népszava Jézust gúnyoló karikatúrája és szövege miatt.

A napilapban megjelent karikatúrán a megfeszített Jézus Krisztus mellett Müller Cecília országos tiszti főorvos látható, azzal a szöveggel, hogy „alapbetegsége függőséget okozott”:

„A szélsőséges liberalizmus mellett, a kommunista pártállami reflexek is továbbélnek. Tudom jól, hogy igazából „csak”…

Posted by KDNP és Frakciója on Thursday, April 30, 2020

Vejkey Imre, a Fidesz utánfutópártjának frakcióvezető-helyettese csütörtöki online tájékoztatóján azt mondta: az alaptörvény rögzíti a véleménynyilvánítást és a sajtószabadságot, de egyidejűleg azt is, hogy ezek gyakorlása nem irányulhat bizonyos közösségek, többek között a vallási közösségek méltóságának a megsértésére. Márpedig itt ez történt – magyarázta a KDNP-s, aki úgy fogalmazott:

a napilap Jézust gúnyoló karikatúrája „a sötét oldal gyűlöletének a megnyilvánulása”.

Vejkey úgy tudja, nemcsak a keresztényeket és keresztyéneket, hanem minden jóérzésű embert megbotránkoztat és sért az a blaszfémikus karikatúra és szöveg, amely az újságban megjelent.

A karikatúra célja egyrészt az, hogy kigúnyolják Jézus Krisztust, másrészről pedig provokálni akarják a jóérzésű embereket, és gyűlöletet próbálnak szítani – magyarázta a kormánypárti politikus, hozzátéve: nem maradhatnak csendben, és nem lehetnek közömbösek. Jelezte: ő maga is aláírta az ügyben indított petíciót és erre kért minél többeket.

Benyújtották a törvényjavaslatot, betiltják a 18 év alattiaknak az energiaitalok eladását

Latorcai úgy tudja, a „baloldal uszító magatartása” miatt tördelik le a kereszteket a Margit hídon

Hamarosan vége a háborúnak: a KDNP vezetősége felkérte Hölvényi György európai uniós parlamenti képviselőt, hogy legyen a béke szószólója

36 évesen meghalt Azahriah menedzsere

Rengeteg pénzt találtak Ferencvárosban egy fa alatt, senki nem keresi

106 újabb református értelmiségi követeli a tróger fideszes Balog Zoltán „püspök” lemondását