A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) nem engedi, hogy Rétvári Bence vagy bármely más politikus kisajátítsa a pedagógusok képviseletét – írta Nagy Erzsébet, a PDSZ elnöke a KDNP parlamenti frakcióvezetőjének címzett válaszlevelében azután, hogy az éveken át a pedagógusokat gyalázó, semmibe vevő bukott Orbán-kormány politikusa most az oktatási miniszter lemondását követelve hergeli a pedagógusokat, mondván, micsoda sértő nyilatkozatokat tett rájuk.
A PDSZ azonban átlátott a szitán, Nagy Erzsébet válaszában azt írta: ők nem egy miniszteri nyilatkozat miatt és nem egy politikai kampány kedvéért kezdték megvédeni a pedagógusokat;
akkor is kiálltak értük, amikor Rétvári Bence kormányzati pozícióban volt, és akkor is ki fognak állni mellettük, ha egy számukra szimpatikusnak tartott vagy velük együttműködő kormánytag mond olyat, amit elfogadhatatlannak tartanak.
„Nekünk ugyanis nem miniszterünk van. Nekünk tagjaink vannak” – fogalmazott a PDSZ elnöke, hozzátéve: az ő érdekeiket képviselik. Ha Lannert Judit valóban olyan kijelentéseket tett, amelyek sértik vagy lenézik a pedagógusokat, illetve szakmailag megalapozatlanul minősítik őket, azt nem hagyják szó nélkül.
Nagy Erzsébet azt írta: nem fogadják el azt a módszert, hogy Rétvári Bence egy saját maga által összeállított listát használjon fel arra, hogy a PDSZ-t politikai állásfoglalásra kényszerítse. Szerinte ez különösen visszás attól, aki
hosszú éveken keresztül annak a kormánynak volt meghatározó szereplője, amely alatt a pedagógusoknak sztrájkolniuk, tüntetniük és polgári engedetlenséget kellett vállalniuk azért, hogy meghallják őket.
Az áprilisban elzavart Orbán-kormánynak egyébként oktatási minisztere sem volt, a közoktatás ügye egyszerűen Pintér Sándor belügyminisztersége alá tartozott, mint valami mellékes, marginális területe a magyar társadalomnak.