Kiderült, hány egészségügyis fertőződött meg eddig Magyarországon

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a szombati sajtótájékoztatón újságírói kérdésre elárulta, hogy

már 85 egészségügyi dolgozót fertőzött meg Magyarországon az új koronavírus.

A rendezvényt eredetileg az Orbán-kormány megszorító csomagjának bejelentésére hívták össze, ennek keretében többek között a „közös teherviselés jegyében” a pártoknak, a bankoknak, a multiknak és az önkormányzatoknak is fizetniük kell a járványvédelmi alapba.

A tájékoztatón az is elhangzott, hogy a korábban belengetett bruttó 500 ezer forintos egyszeri zsebpénzt minden egészségügyi dolgozó és a technikai személyzet is megkapja, erre vélhetően a nyáron kerül sor.

Orbán: marhaság, amit Gulyás Gergely terjeszt
Gulyás Gergely: újabb három ukrán állampolgárt tiltott ki a kormány
Itt a bejelentés, ekkora kedvezményt kapsz a januári gáz- és áramszámlákból
Gulyás Gergely hatalmas vergődést rendezett, miután az embere beborította a Fidesz kampányát
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját
Aggódik a 13 év alatti gyerekekért a KDNP, törvényjavaslatot nyújtottak be