Baleset

Kizuhant egy kisfiú egy III. kerületi gyermekotthonból, a nevelők csak a rendőrségtől értesültek róla

Közlekedés

Megint baj van a MÁV-nál: most Ferencváros és a Keleti pályaudvar között állt le a vasúti közlekedés

Gazdaság

Kemény fenyegetést küldött Donald Trump Oroszországnak és szövetségeseinek

Hallgatott Semjénre a közmédia: több mise lesz a tévében és a rádióban

Szerdán üzente meg a templomoknak Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Orbán Viktor utáni második fővirológusunk, hogy a koronavírus-járványra való tekintettel tartsanak több misét, de alacsonyabb létszámmal (hátha úgy nem fertőzik összes egymást a hívek).

Semjén azt is tudatta, jelezték az MTVA felé, hogy fontolják meg a szentmisék, istentiszteletek megfelelő közvetítését.

Több sem kellett a kormány óhajait tátott szájjal váró közmédiának, megnyugtattak, hogy vasárnaponként a különböző felekezeti magazinok és a protestáns istentisztelet-közvetítés mellett katolikus misét is fognak közvetíteni.

Most vasárnap 18 órától például a Budapest-Újpalotai Urunk Színeváltozása – Boldog Salkaházi Sára templomban tartott misét közvetítik majd a Duna Worldön és a Kossuth Rádióban.

„A közvetítéssel lehetőséget szeretnénk teremteni azoknak a nézőinknek, akik nem tudnak, vagy nem szeretnének kimozdulni otthonról ebben az időszakban, de igényük van a közösségi vallási tartalmakra. A Duna Televízió műsorstruktúrája ezért határozatlan ideig hétvégén egy misét és egy istentiszteletet is sugároz. A közvetítések időpontját folyamatosan közzétesszük”

– közölte Medveczky Balázs, a Duna Televízió csatornaigazgatója az Index cikke szerint.

A téma érdekessége egyébként, hogy a veszélyhelyzetre hozott rendelet – amely azt írja elő, hogy tilos 100 fő felett beltéri vagy 500 fő felett kültéri rendezvényeket tartani –, az egyházakra nem is vonatkozik. Ezt Semjén Zsolt tegnap azzal magyarázta, hogy „az állam nem ír elő semmit az egyházaknak, mert tiszteletben tartja szabadságukat”.

Ez is érdekelhet:
Átlépte az ezret a halottak száma Olaszországban

Semjén Zsolt bejelentette: egymilliárdot szánnak arra, hogy minden gyerek legalább egyszer eljusson egy nemzeti emlékhelyre

Terjed a vírus, október végétől kérhető az ingyenes influenza elleni védőoltás

Feljelentik Orbánékat, amiért a COVID alatt valakik eltüntettek 300 milliárd forintot a lélegeztetőgépek ürügyén

Orbán Viktor a pápával találkozik

Menczer: „azt kapta, amit érdemel”; Magyar szerint a fideszes „láthatóan ittas volt”

Kilép a KDNP az Európai Néppártból