Bulvár

Hajdú Péter kiröhögte Magyar Pétert, majd gyorsan letiltotta a kommentelési lehetőséget

Baleset

Megtalálták a verőcei hajóbaleset 19 éves áldozatának holttestét

Baleset

Nagy baleset a Liszt Ferenc-repülőtérre vezető úton, teljes útlezárás

A Semmelweis Egyetem gyógyszerész hallgatója az egyik koronavírus-fertőzött

A Semmelweis Egyetem egyik külföldi gyógyszerész hallgatójánál igazolták a tesztek a koronavírus-fertőzéstközölte az intézmény a honlapján szerdán.

Mint írták, az egyetem rektora arról intézkedett, hogy a 16 tagú, negyedéves, angol nyelvű gyógyszerészévfolyam a „szükséges időtartamig” nem vehet részt előadáson és gyakorlaton. Interneten azonban biztosítják nekik az oktatási anyagot. Az egyetem további óvintézkedéseket is tesz, ebből kiemelendő, hogy a rektor a szombatra tervezett nemzetközi hallgatói fesztivált későbbi időpontra halasztotta – írták.

Orbán Viktor szerda kora este közösségi oldalán jelentette be, hogy megvan az első két olyan beteg, akit koronavírus-fertőzés miatt kellett kórházba vinni. Mindketten külföldi, iráni diákok, egyelőre tünetmentesek, de a szükséges eljárásnak megfelelően a Szent László Kórházba vitték őket – mondta.

Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa pedig azt közölte, hogy a két iráni diákon elvégzett laboratóriumi tesztek a megerősítő vizsgálatokkal együtt pozitívnak bizonyultak. Mindketten jó állapotban vannak, enyhe tüneteik vannak, nem lázasak, „fizikálisan teljesen jól vannak” – ismertette. Hozzátette: szerda délután a két diákkal együtt lakó embereket, egyikük feleségét és a másik fertőzött barátnőjét szintén elkülönítették a kórház koronavírus-gyanús betegek ellátására fenntartott izolált kórtermében.

Kapcsolódó friss hírek

Írd te a Röviden híreit!

Szerkesztő-újságírót keresünk, jelentkezz!