Bűnügy

Orbán Viktor megszólalt az Esztergomban történt robbantás kapcsán

Bűnügy

Robbantás történt Esztergomban, egy rendőr meghalt, többen megsérültek

Baleset

Halálos ütközés Sorokpolány közelében, a vétlen sofőr vesztette életét

Államtitkár: sztrájkolhatnak a tanárok, de csak munkaidő után

Harta ViktorHarta Viktor

Csak akkor engedné meg a munkabeszüntetést pedagógusoknak az Emberi Erőforrások Minisztériuma, ha a gyermekfelügyelet biztosítása mellett az első négy-öt órájukat is megtartják – értesült a Népszava a nem mindennapi gáláns ötletről.

A lap szerint ezt Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár vetette fel a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) képviselőinek a legutóbbi sztrájkbizottsági tárgyaláson, melyet az érdekvédelmi szervezet még vitaalapnak sem tekint.

„Örüljenek ennek is”

Az egyeztetésen téma volt a Kásler Miklós által bejelentett tíz százalékos ágazati pótlék is. A PDSZ szerint ennek mértéke és módja is elfogadhatatlan, mert szerintük súlyos bérfeszültséget fog okozni, mivel az intézményvezetőknek juttatott „ösztönzési keresetkiegészítéssel” egy iskolaigazgatónak önmagában csak a pótléka is magasabb lehet, mint egy nem pályakezdő pedagógus bére, másrészt a bejelentés egy már megkezdett egyeztetési folyamat közben történt. A PDSZ beszámolója szerint egyébként mindezen kifogásokra az volt az államtitkár reakciója, hogy

„örüljenek ennek is”.

A PDSZ kiszámolta, mennyi pluszpénzt jelent a 10 százalékos pótlékemelés. Az egyetemet végzett, pályakezdő, gyakornok besorolásúak illetménye július 1-től nettó 12-13 ezer forinttal nőhet. Így, adókedvezmények nélkül havi 155 ezer forint lesz a nettó fizetésük. Egy 29 éve pályán lévő, egyetemet végzett pedagógus nettó 280 ezer forintot, az ugyanilyen végzettségű igazgató nettó 380 ezer forintot, „ösztönzési keresetkiegészítéssel” nettó 448 ezer forintot kap – összegez a Népszava cikke.

A PDSZ hangsúlyozta, nem az intézményvezetők illetményét sokallják, hanem szerintük az a gond, hogy a beosztott pedagógusok, illetve a pedagógusi munkakörben foglalkoztatott munkavállalók – például szakszolgálati dolgozók –, azon belül a pályakezdők bére alacsony.

A sztrájkbizottsági egyeztetésen az is elhangzott, hogy a kormány változtatna a tanárok jelenlegi 22-26 órás heti munkaidején. Két lehetséges ötlet merült fel: vagy egy heti 22-24 óra neveléssel-oktatással lekötött munkaidő, vagy egységes, heti 24 óra kötelező óraszám jöhet szóba.

Ezek is érdekelhetnek

Végkielégítésükkel zsarolná a kormány a státusztörvény miatt felmondó tanárokat

Videó: Tanóra közben jelentették be egy soroksári iskolában, hogy elárverezték az épületet

Tovább kínlódnak az élőlánccal, március 16-ától ismét sztrájkot hirdet a PDSZ és a PSZ

Vegyi fegyvernek minősülő anyagokat találhattak az ELTE egyik laboratóriumában

„Le a bosszútörvénnyel! Le az elnyomással!” – A pedagógusok státusztörvénye ellen demonstráltak Budapesten

Zseniális profizmus, ahogy a kormánysajtó éppen agyonrúgja a pedagógusokat