Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Bűnügy

Rengeteg pénzt találtak: vesztegetés gyanúja miatt őrizetbe vették egy fővárosi tankerületi központ vezetőjét

Bulvár

Büdös bunkó: Kern András megint a járdára parkolt a szarjával

Rétvári: harmadával kevesebb nyugdíjas él szegénységben Magyarországon, mint az EU-ban

Az ötödik legalacsonyabb Magyarországon a nyugdíjak nemek közötti különbsége az Eurostat friss felmérése alapján – magyarázta Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke kedden. A politikus szerint ennek alapján Magyarország az élvonalba tartozik, ugyanis

30 százalékkal alacsonyabb a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, mint az EU-átlag!

Rétvári szerint 22 országban is nagyobb a különbség egy férfi és egy nő nyugdíjának mértéke között, mint Magyarországon. Az Eurostat a legnagyobb eltérést Luxemburgban mérte, ahol a nők nyugdíja 43 százalékkal alacsonyabb, mint a férfiaké. Magyarország olyan országokkal van hasonló értéken, mint Litvánia vagy Szlovénia. Az európai uniós átlag jelenleg 30 százalék, míg Magyarországon mindössze 15,5 százalék, azaz az uniós átlag közel felét mérték.

A kereszténydemokrata politikus kitért arra is: nemcsak a különbségek kisebbek Magyarországon a nyugdíjak tekintetében, mint az EU-átlag, de a szegénységben élő nyugdíjasok aránya is harmadával alacsonyabb, mint az unióban átlagosan. Ezzel Magyarországon a hatodik legalacsonyabb a szegénységben élő nyugdíjasok aránya, nálunk 21 ország teljesít rosszabbul e tekintetben.

Beszélt arról is, hogy 2010-hez képest a nyugdíjak 38 százalékkal emelkedtek, a vásárlóértékük pedig 10,3 százalékkal nőtt. Arról már nem beszélt, hogy a 2008 óta változatlan 28 500 forintos nyugdíjminimumot 2020-ban sem emeli a kormány.

Ez a KDNP-s férfi szeretne mondani valamit Önnek a termékenységtudatosságról

Rétvári Bence bejelentette, Magyarországon az emberek 83 százaléka biztonságban érzi magát

Fontos bejelentést tett Orbán Viktor a 13. havi nyugdíjról

Menczer olyat posztolt a baloldali Magyar Péterről, hogy attól a női napszemüvege elindult a háborúba egy nadrágszíjjal

A Szuverenitásvédelmi Hivatalt is beveti a kormány Magyar Péter ellen, már ki is lettek röhögve

Saját egyházának tagjai jelentik fel Balog Zoltánt