„Imádkozok Orbán Viktorért” – megkérdezték az utca emberét a dunaújvárosi időközi választás előtt

Időközi választást tartanak vasárnap Dunaújvárosban, miután a korábbi jobbikos képviselőt ősszel polgármesterré választották, így le kellett mondania mandátumáról.

A Fidesz különösebb kockázatot nem vállalva a független Molnár Tibor mögé állt be, az ellenzék pedig a jobbikos Kálló Gergelyt indítja.

Az Index megkérdezett több helyi szavazót, hogy kire voksolnak majd, és miért. A legmarkánsabb véleményt egy középkorú hölgy adta, aki úgy véli, „az emberek tudatlanok, hogy kit válasszanak”. Ő viszont meg van róla győződve, hogy a Fidesz a munkahelyeket „biztosítsa”, fejleszti az országot és az oktatást. És persze nem engedi be a migránsokat – tette hozzá.

Én imádkozok az Orbán Viktorért, meg imádkozok a Fideszért

– mondta az asszony. Egy másik fideszes szerint az „emberek butasága” miatt szerepelt gyengén a Fidesz az elmúlt időszakban Dunaújvárosban. Úgy véli, nem látták, hogy a Fidesz „mit tett le az asztalra az emberek érdekében”.

A válaszadók között akadt jobbikos és DK-s érzelmű is, az egyik DK-szimpatizáns néni úgy fogalmazott: nehéz átszavazni a jobbikos jelöltre, de meg kell csinálni.

Kapcsolódó hírek