A (valóban) független Károly Lászlót választották a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Cégénydányád polgármesterévé a vasárnap tartott időközi önkormányzati választáson, derül ki a Nemzeti Választási Iroda hétfői közléséből.
A voksolásra azután került sor, hogy a községen 2010 óta uralkodó fideszes Kelemen Róbert lemondott tisztségéről. Kelemen az időközi választáson aztán „függetlenként” indult újra, de a helyiek nem dőltek be a trükknek: a korábbi polgármester 171, míg kihívója, Károly László 226 szavazatot szerzett.
A névjegyzékben szereplő 523 választópolgárból 403-an jelentek meg az urnáknál, érvényesen 397-en szavaztak.
A Fehérgyarmathoz közeli településen vasárnap képviselő-választást is tartottak, mert az előző testületben a képviselők száma a működéshez szükséges létszám alá csökkent. A négy képviselői helyért kilenc független jelölt indult, közülük Szilágyi Gábor, Károly Dániel, Bíró Bertalan és Biró István szerzett mandátumot.
Besencén is időközit kellett tartani
A Baranya megyei Besencé is időközi polgármester-választás volt vasárnap, három független jelölt közül Gergics Melinda nyert. A voksolást ott azért tartották, mert a település képviselői május 17-i ülésükön a testület feloszlásáról döntöttek.
A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a választói névjegyzékben szereplő 90 választópolgárból 57-en voksoltak érvényesen a dél-baranyai Ormánságban fekvő település egyetlen szavazókörében. Két szavazat érvénytelen volt.
A korábbi polgármester, Gergics Melinda 43 szavazatot kapott, míg kihívói közül Kerényi László 11, Kollár Ibolya pedig 3 szavazatot szerzett. A faluban négytagú képviselő-testületet is választottak, a mandátumokért kilenc független jelölt indult.