Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Belföld

Orbán Viktor tombol a Facebookon, elege van mindenből

Matolcsy megírta Európának, hogy hiba volt az euró bevezetése

Hosszan ostorozta az eurót a Financial Timesban megjelent írásában Matolcsy György jegybankelnök, aki szerint ideje lenne beismerni, hogy elhibázott lépés volt az uniós fizetőeszköz bevezetése, valamint ideje az euró csapdájából kivezető út után nézni.

Matolcsy, aki februárban még azt mondta, Magyarország a következő évtizedekben(!) be fogja vezetni az eurót, a brit gazdasági lapban „káros dogmának” nevezte, hogy az euró bevezetése a következő teljesen normális lépés lenne az egységes Nyugat-Európa létrehozása felé vezető úton.

Úgy látja, az európai közös deviza egyáltalán nem tekinthető „normálisnak”, mivel bevezetésének szinte egyetlen előfeltétele sem teljesült. Még mindig hiányoznak a globális deviza sikeréhez szükséges alapfeltételek: az egységes államszervezet, az euróövezet bruttó hazai termékének legalább 15-20 százalékát lefedő közös költségvetés, a közös euróövezeti pénzügyminisztérium és az annak vezetésével megbízott pénzügyminiszter.

Matolcsy a közös deviza bevezetését megalapozó elhibázott döntés valódi gyökerét egy, Franciaország által állított kelepcének tartja.

A Centre for European Policy tanulmányára hivatkozva kitért arra is, hogy a legtöbb euróövezeti tagország gazdasága jobban teljesített az euró bevezetése előtt, mint utána, hozzátéve, hogy az eltelt két évtizedben csak kevesen nyertek, de sokan veszítettek az euró bevezetésén.

„Eljött az idő, hogy felrázzuk magunkat ebből a káros és eredménytelen álomból. (…) Meg kell találni a módját hogyan szabadítsuk ki magunkat ebből a csapdából. Európának fel kell adnia a fantáziálást az Egyesült Államokkal vetekedő világhatalom létrehozásáról. Az euróövezeti tagoknak lehetővé kell tenni a kilépést a következő évtizedekben, a maradóknak viszont egy valóban globális deviza létrehozásán kell munkálkodniuk

– írta a jegybankelnök, aki cikkében arról is értekezett, hogy a 2008-as válság súlyosan érintette a tagok többségét és az államadósság felduzzadásához vezetett.

„Nincs olyan, hogy ingyen ebéd és az olcsó hitelekért a végén mindig nagy árat kell fizetni”

– figyelmeztetett az unortodox gazdaságpolitikus.