Baleset

Milliárdos exdiplomata csapódott a földnek Besenyei Péter korábbi repülőjével

Bűnügy

Lelőttek egy férfit Komádiban

Gazdaság

Brutális megszorítást jelentett be Varga Mihály, összeomlott a költségvetés

Leszedi a Coca-Cola a homofób népharagot kiváltó plakátjait

Lecseréli az azonos nemű párokat is mutató, homofób felháborodáscunamit kiváltó plakátjait a Coca-Colaírja a 24.hu a cég közleményére hivatkozva.

A szivárvány színei maradnak, de az egyeseket vérig sértő párok eltűnnek a hirdetésekből.

Az üdítőitalgyártó a lapnak azt mondta, a kampányt eredetileg is így tervezték: a kampány a Sziget indulásával a második szakaszába lépett, szerdától a Szigeten és a hirdetési felületeiken is a szivárványos címkével ellátott 0,5 literes palackos Coca-Cola és Coca-Cola zero áll a középpontban.

Az új plakát.

Az új plakát.

A korábbi, csókoló-ölelkező párokat szerepeltető hirdetéseket egyébként néhány, magát „magyar hazafinak” nevező fiatal már éppen elkezdte eltüntetni a budapesti hirdetőfelületekről, a „mentális mocsok” eltakarításának jegyében.