Bűnügy

Fordulat a meggyilkolt 12 éves lány ügyében, megszólalt a nagybátyja

Sport

Tragikus hirtelenséggel elhunyt a magyar válogatott sportoló

Egészségügy

Nem múlt el a veszély, Müller Cecíliát is riasztották: „újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés”

Megdöbbentő szám: ennyi kilakoltatás történt már idén

Idén már 1476 lakást és üzlethelyiséget ürítettek ki Magyarországon végrehajtás keretében – írja a Portfolio.hu a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar első féléves adatai nyomán.

Az összesítés szerint az április 30-ig érvényben lévő kilakoltatási moratórium lejárta után rögtön megugrott a végrehajtások száma,

  • árverés alapján 950,
  • határozat végrehajtása alapján 276,
  • a bérleti díjukat nem törlesztő eszközkezelősök ügyében pedig 157 esetben történt kilakoltatás (vagy üzlethelyiség-kiürítés).

A Portfolio megjegyzi, értesüléseik szerint az ellenzék mellett a Magyar Nemzeti Bank vezetői is szeretnék elérni, hogy a kilakoltatások helyett humánusabb megoldás szülessen a nem fizető jelzáloghitelesek problémáira, ez ügyben azonban – a kormányzati kommunikációt tekintve –, egyelőre nincs még fejlemény.

Ez is érdekelhet:
Újabb idióta mém terjed, átveréssel szívatják kisbabáikat vicces kínai szülők

Kapcsolódó hírek

Lakott területre zuhant egy kisrepülőgép Dunakeszin – fotó

Ismét újabb esőre kell készülni, aztán nagyot fordul az időjárás

Ismét sokkolót használtak a rendőrök: ezúttal egy gyermekes család kilakoltatásánál

Újbudán is leállították a kilakoltatásokat

Kilakoltattak egy mozgássérült gyermeket nevelő családot Csepelen, miután aljas módon kijátszották alóluk a saját lakásukat

Karácsony Gergely felfüggesztette a kilakoltatásokat

Erzsébetvárosban is leállították a kilakoltatásokat

Blikk: mentők vitték el a rendőröket Bíró Ica kilakoltatásáról

Rossz hír a bedőlt jelzáloghiteleseknek, 105 ezer család veszítheti el otthonát