Dobrev Klára pert nyert Deutsch Tamás ellen

A mai napon a Fővárosi Ítélőtábla helybenhagyta a Fővárosi Törvényszék ítéletét, amelyben Törvényszék megállapította, hogy Deutsch Tamás megsértette az Altus Zrt. üzleti jó hírnévhez fűződő jogát azzal, hogy 2017. október 12. napján tartott sajtótájékoztatóján valótlanul állította, hogy az Európai Bizottságtól kapott megrendeléséből az Altus Zrt.-nek olyan bevétele lett, amiből Gyurcsány Ferenc 80 millió forintnyi pénzt adott Czeglédy Csabának

– írta közleményében a DK.

Hozzáteszik, az Ítélőtábla arra kötelezte a fideszes politikust, hogy az MTI-nek eljuttatott közleményében fejezze ki sajnálkozását a jogsértés miatt, és közölje, hogy valótlanul állította, hogy az Altus Zrt. az elnyert uniós megbízás keretében kapott forrásból juttatott 80 millió forintot Czeglédy Csabának.

Emellett Deutschnak 500.000 forint sérelemdíjat is fizetnie kell.

Hankó Balázs feljelenti Dobrev Klárát

Deutsch Tamás: Magyar Péterrel semmi sem oké

„A hatalom most sem Zsolti bácsi után nyomoz, hanem azok után, akik beszélnek róla”

„Szégyen és gyalázat!” – A kormánypártok leszavazták a parlamenti vizsgálóbizottság ötletét a Szőlő utcai botrány ügyben

Magyar Péter: a Tisza Párt készen áll a kormányzásra

Kiszivárgott Orbánék 1200 oldalas (tarja, dagadó stb.) titkos dokumentuma