Kilenc év alatt 2800 templomot újított fel a kormány

Pedig már majdnem mecsetek lettek belőlük!

Amíg Európa nyugati felén sorra zárják be a templomokat, addig Magyarországon és a Kárpát-medence magyarok lakta településein mintegy 2800 templom újult meg és 120 épült fel az elmúlt kilenc évben a magyar kormány támogatásával – magyarázta a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton Karádon.

Soltész Miklós a Somogy megyei település 600 millió forintból felújított római katolikus temploma és az annak kertjében álló Szent Flórián-szobor átadása alkalmából tartott ünnepi szentmisét megelőzően újságíróknak azt mondta:

a beruházások sikeréhez nélkülözhetetlen volt a kormány és az egyházak összefogása, valamint a lakosság munkája, áldozatkész hozzáállása.

Látjuk, milyen folyamatok zajlanak a világban, főleg Nyugat-Európában, ahol bezárt templomokból kultúrházak, szórakozóhelyek, adott esetekben mecsetek lesznek – mesélte, majd hozzátette:

„hála istennek, Közép-Európában, nálunk, Magyarországon egyre több templomot tudunk építeni, felújítani”.

Az államtitkár emlékeztetett arra, Magyarország keresztény gyökerű ország, a keresztény művészetet, kultúrát, építészetet a nem hívők közül is sokan értékelik. „Azt, amit a kereszténység adott és ad, meg tudjuk, meg fogjuk őrizni” – magyarázta.

Újabb számok mutatják: tovább nőtt a Tisza Párt előnye

Befesti a MÁV a síneket, hogy ne melegedjenek annyira

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

Robog felénk a hidegfront: felhőszakadással, jégesővel tarolja le a fél országot

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”