Timmermans vitára hívta Orbánt, nem találod ki, mit reagált a magyar miniszterelnök

De, biztosan kitalálod.

Frans Timmermans, a szocialisták európai csúcsjelöltje részt venne azon a televíziós vitán, amelyet az Euronews hírcsatorna szervezne – közölte Ujhelyi István MSZP-s EP-képviselő pénteken Budapesten, felszólítva a magyar miniszterelnököt, hogy fogadja el a felkérést.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtófőnöke a hírre reagálva az MTI-nek hamar borítékolta a borítékolhatót.

„A miniszterelnök megköszönte a felkérést, de nem fogadta el a meghívást. Nem volna ugyanis helyes, ha Magyarország miniszterelnöke beleavatkozna Timmermans és Weber csúcsjelölt urak választási kampányába”

– magyarázta el Orbán sajtósa, így a magyar miniszterelnök ismét megúszta, hogy nyilvánosan, élőben kelljen vitáznia egy politikai ellenfelével.

Ujhelyi korábban azt mondta, hogy Frans Timmermans az MSZP meghívására jövő hét szombaton érkezik Budapestre, hogy részt vegyen a párt kongresszusán. Ha a magyar kormányfő komolyan gondolja, hogy vannak érvei, akkor aznap, vagyis május 18-án délelőtt az Euronews szerkesztőségében leülhetnek egymással vitázni – közölte.

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi

Orbán Viktor megkérdezte Kapu Tibort, hogy „a háború az látszik-e onnan föntről”

Orbán Viktor úgy tudja, a fiataloknak akar segíteni a kormány az új hitelprogrammal

Orbán nem áll le, megfenyegette a több százezer Pride-felvonulót

„Miniszterelnök elvtárs, ki kellene már bújni a nők szoknyája mögül”

„Káosz, szétesés, összeomlás, hazugság” – Durva megszorítást rendelt el a kormány