Veszprémben is összefogott az ellenzék a Fidesz ellen

SZABÓ Tímea; SZÉL Bernadett; BŐSZ Anett; CSÁRDI Antal; GURMAI Zita; ARATÓ Gergely; KEPLI Lajos; BANGÓNÉ BORBÉLY Ildikó
Ellenzéki képviselők sajtótájékoztatót tartanak az Országgyűlés plenáris ülése közben a Parlamentben 2019. március 4-én. Fotó: MTI/Illyés Tibor

Együttműködnek és közös jelölteket állítanak a parlament ellenzéki pártjai a veszprémi önkormányzati választáson – közölték sajtótájékoztatón szerdán az érintett politika erők képviselői.

Varga-Damm Andrea jobbikos országgyűlési képviselő azt mondta,

összefogást vár el a társadalom a Fidesz hatalmának leváltása érdekében.

Mint mondta, az együttműködés nyitott a csatlakozni kívánó szervezetek és magánszemélyek számára is. A jobbikos szerint az Orbán-rendszer lebontása az önkormányzatokon keresztül lehetséges.

Hartmann Ferenc, az MSZP veszprémi szervezetének elnöke arról beszélt, az ellenzéki összefogás a közös programalkotásban, a városi fejlesztések mellett való kiállásban, az összehangolt kampányban és a közös jelöltállításban ölt testet.

Mesterházy Attila szocialista országgyűlési képviselő szerint a parlamenti képviselők demonstratív jelleggel állnak ki közösen az összefogás érdekében, mert meggyőződésük, hogy így van nagyobb esély a Fidesz elleni győzelemre. Mint mondta, helyi ügyeken már többször megvalósult az ellenzéki összefogás.

Ungár Péter LMP-s képviselő kiemelte, hogy pártja elkötelezett a zöldpolitika mellett, és mindent elkövetnek a Fidesz hatalmának leváltása érdekében.

A DK-s Varju László szerint az ellenzéki együttműködés eredményeként felvilágosultabb vezetés kaphat lehetőséget a politikában, ami jelentős előrelépést jelentene a jogállamiság tekintetében, valamint szolgálná az idősek és a gyermekek jólétét is.

Veszprémet a Republikon Intézet nemrég készült felmérése a billegő városok közé sorolta. Az elemzés szerint a kormánypártnak és az ellenzéknek is van esélye nyerni a városban az őszi önkormányzati választás során.

Magyar Péter: Hová tűnt a 12 milliárd euró uniós pénz, ami Orbán szerint a kormány számláján áll?

Időjárás: a hajnali és a napi melegrekord is megdőlt csütörtökön

Mekkora lehet a zavar a Fideszben, ha Kósa Lajos minősíti hülyeségnek a saját javaslatukat?

Súlyos baleset az M7-esen, kilenc sérült, köztük gyerekek

Semmi nem lett Orbán „húsvéti nagytakarításából”

Magyar Péter húsvéti üzenetet küldött Orbánnak