Gazdaság

Deutsch Tamás: Magyar Péterék 2 millió forinttal emelnék minden magyar család rezsijét

Gazdaság

Nagy változás jön holnaptól a benzinkutakon

Gazdaság

Újra 400 fölött az euró árfolyama, másfél éves mélypontra romlott a forint

CEU-s diákok vonták kérdőre Webert a Fidesz kapcsán

Szabad Egyetemes diákok állították meg és kérdezték a Fideszről Manfred Webert, aki Orbán előtt a CEU rektorát, Michael Ignatieffet ejtette útba.

A Mérce szerint Weber azért ment a kormány által vegzált egyetemre, hogy egyeztessenek arról, hogy a bajor kormány és a müncheni Technische Universität részben vállalná a CEU finanszírozását.

A Néppárt csúcsjelöltjét diákok várták a rektori hivatal előtt, és megállították pár szóra Webert, aki – megmutatván, hogy a tőlünk nyugatabbra lévő, normális országokban mit is csinál egy politikus, ha hozzászólnak –, megállt. A diákok azt kérdezték tőle angolul, hogy

milyen „vörös vonalai” vannak most Orbánnal kapcsolatban, valamint melyek a Néppárt értékei?

Weber elmondta, nem változtak a feltételei: el kell tűnni az EU-ellenes plakátoknak, a kormánynak pedig garantálnia kell, hogy a CEU teljes mértékben Budapesten maradhasson.

A „vörös vonal” kapcsán már jóval általánosabban fogalmazott Weber. Szerinte a problémákat meg kell beszélni, problémák pedig vannak.

Ez is érdekelhet:
Az üres plakáthelyeken üzent Webernek a Momentum

Kapcsolódó hírek

Szijjártó: Újabb magyar állampolgárokat menekítenek ki Libanonból

Magyar Péter: megdőlt a teória, nem jött létre a nagykoalíció Budapesten

Deutsch Tamás úgy értesült: gyűlöletworkshopot tart a dollárbaloldal Budapesten

Felvették a Tisza Pártot az Európai Néppárt EP-frakciójába

Kilép a KDNP az Európai Néppártból

Manfred Weber: a Pegasus-botrány már nem magyar belügy

Manfred Weber: „Elegem van abból, hogy Orbán Viktor diktálja az ütemet”

„TrittyenTrotty tábornok”: Orbán újabb debil uszításától a követői is kiakadtak

Orbán megint a CEU ellen hergelt, a volt rektorhelyettes elmagyarázta neki, hogy az épületet nem tudták elvinni