Baleset

Patkány rágott meg egy alvó kisbabát Ócsán

Baleset

Nagy baleset Budapesten, több busz is késik

Belföld

Drámai felvételt tettek közzé a szinte magatehetetlenül fekvő Karsai Dánielről

Kitálalt egy korrupciós ügyeket tárgyaló volt bíró Polt Péter ügyészségéről

A lemondott ítész szerint azokból lesznek vádlottak, akiket nem véd a politika; reagált az ügyészség is.

Hosszú interjút adott a Válasz Online-nak Keviczki István volt büntetőbíró, aki tavaly decemberben, egy drámai nyilvános Facebook-poszt kíséretében mondott le a Fővárosi Törvényszéken betöltött posztjáról.

Keviczky állítása szerint

  • gazdasági ügyekben azok kerülnek a vádlottak padjára, akik nem élveznek politikai védettséget,
  • a bírósági kinevezések módja törvénysértő, az azok ellen felszólalókat lehazaárulózzák,
  • új törvényekkel jelentéktelenítik el a bírósági rendszert.

Hangsúlyozta, imádta a szakmát, élethivatásának tekintette, de hat éve már megfogalmazódott benne a gondolat, hogy otthagyja a pályát.

„2012-ben – utóbb alkotmánysértőnek bizonyuló módon – kényszernyugdíjazást rendeltek el a bírói karon belül, és jött egy semmisségi törvény, amellyel földbe döngölték a bírákat”

– mondta. Lemondása kapcsán pedig arról beszélt,

„gazdasági ügyekben ítélkezem, és a Polt Péter-féle ügyészség politikai alapon főként ezen a területen szelektál, hogy miből lesz büntetőeljárás és miből nem”.

„Vegyük példaként az Elios ellen bűncselekmény hiányában novemberben megszüntetett nyomozást” – mondja, ami szerinte tipikus példa arra, hogy „az ember elolvassa az unió csalás elleni hivatalának, az OLAF-nak a jelentését, és azt gondolja, ebből nagyon komoly büntetőeljárás lesz, de előre látható volt, hogy egyetlen kollégám elé sem kerül ez az ügy, hogy ők mondhassák ki, történt-e bűncselekmény”.

„Ha pedig nincs vádemelés, nincs ítélet” – foglalta össze a módszer lényegét a volt bíró, de szerinte „vég nélkül lehetne sorolni a példákat arra, hogy tényfeltáró újságírók próbálják ellátni azt a tevékenységet, ami a nyomozók feladata lenne, és ha a cikkeik alapján bűncselekmény gyanúja vetődik fel, az ügyészség azt mondja: nem járnak el sajtóértesülések alapján”.

Az ügyészség cáfol

Az interjú megjelenését követően közleményt adott ki a Legfőbb Ügyészség, ők azt írják, Keviczki tényekkel alá nem támasztva több negatív megjegyzést tett az ügyészi szervezetre és annak vezetőjére.

„Keviczki Istvánnak volt bíróként illene tudnia, hogy komoly állítását komoly érvekkel kell alátámasztania”– írták többek között, a teljes reakció itt olvasható el, az egykori bíróval készült interjú pedig itt.