Baleset

Ki akart ugrani egy férfi a pécsi tévétoronyból, dolgozók és vendégek rángatták vissza

Baleset

Traktorral felborult és meghalt egy férfi Baranyában

Kultúra

Tömeges kirúgás kezdődött a Petőfi Rádiónál, a zenei szerkesztő is ment a levesbe

Fordulat: megszólalt a rendőrség a Ráday utcai kollégiumtűzről

RövidenRöviden
Kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23.
Kollégium égő épülete Budapest IX. kerületében, a Markusovszky téren 2019. január 23. Fotó: MTI/Mihádák Zoltán

Szándékos gyújtogatás miatt égett ki a Károli Gáspár Református Egyetem fővárosi, a IX. kerületben található Ráday utcai kollégiuma, amelynek során egy ember életét vesztette – erről beszélt ma Budapest rendőrfőkapitánya egy sajtótájékoztatón.

Terdik Tamás elmondta, hogy a január 23-i tűzeset

szándékos gyújtogatás következménye, az ügyben három budapesti fiatalt gyanúsítottként hallgattak ki közveszélyokozás miatt.

Ők ténybeli beismerő vallomást tettek, tettüket megbánták, szabadlábon védekeznek. A fiatalok közül az egyik 16, a másik kettő 15 éves.

Terdik Tamás elmondta: a három fiatal január 23-án egyikük otthonában találta ki, hogy

valamit fel kellene gyújtani.

Kétszáz forintból körömlakklemosót vettek, majd a Markusovszky térre mentek, hogy ott egy kukát vagy valami mást felgyújtsanak. A kollégium falának volt támasztva egy szivacs, azt az egyikük lelocsolta a körömlakklemosóval, másikuk pedig meggyújtotta. Ezt követően sietve távoztak a helyszínről.

Ezek is érdekelhetnek

Öngyilkos akart lenni egy férfi Kiskunfélegyházán, rendőrök mentették meg az utolsó pillanatban

Nem kell börtönbe vonulnia az ajkai orvosnak, akinek meghalt két, hanyagul ellátott betege

Orbán Viktor is megszólalt az éjszakai kollégiumtűz kapcsán

Orbán Viktor megszakértette a kiégett kollégiumot

BRFK: egy 47 éves férfi a budapesti kollégiumi tűz áldozata

Egy középkorú férfi halhatott meg az éjszakai budapesti kollégiumi tűzben