Halász János úgy tudja, az ellenzék nyíltan a rendőrökre támad

Bár előtte két mondattal még éppen arról beszélt, hogy rend és biztonság van hazánkban.

Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országa – mesélte a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője szerdán debreceni sajtótájékoztatóján.

Halász János szerint ennek a biztonságnak a záloga az, hogy a rendvédelmi szervek kitűnően végzik munkájukat; nőtt az erkölcsi és anyagi elismertségük, minden segítséget megkapnak a kormánytól.

A balliberális kormányokkal ellentétben ma rend és biztonság van hazánkban

– mondta a szóvivő, hozzátéve, „Gyurcsányék idején” leépítették a rendvédelmi szerveket, több ezer rendőr hiányzott az országból, mivel sem erkölcsi, sem anyagi megbecsülést nem kaptak az érintettek.

A továbbiakban arról morfondírozott, hogy

az ellenzék nyíltan a rendőrökre támad, szándékosan és erőszakosan provokálja őket.

Halász János végezetül köszönetet mondott a rendőröknek a „Soros-szervezetek” és az ellenzék által szervezett tüntetéseken tanúsított türelmükért, valamint azért, hogy a tömeges bevándorlás kezdete óta védik határainkat és szavatolják az ország biztonságát.

Szóról szóra ugyanazt a beszédet mondta el egy hónap különbséggel egy fideszes képviselő

Halász Jánost sokkolta, hány kiskorú változtatja meg a nemi identitását Nagy-Britanniában

Kezdődik – Halász: a jövő évi választás tétje, hogy bevándorlóország lesz-e Magyarország

Megszólalt a Fidesz a világbotrány lehallgatási ügyben: nincs itt semmi látnivaló

Kudarcba fulladt Orbán Viktor és a magyargyűlölő George Simion közös akciója

Hadházy beszólt Dobrevnek: Ebben a rendszerben annak lehet óriásplakátja, akinek a Fidesz megengedi