4,7 milliárdot ver el a kormány az újabb plakátkampányra

Ismét égeti a közpénzt plakátkampány címszóval a kormány az állampolgárok „tájékoztatása” érdekében.

VERHOFSTADT, Guy; KOVÁCS Zoltán
Kisteherautó óriásplakáttal a Miniszterelnökség előtt, amelyet Kovács Zoltán kormányszóvivő mutatott be a Kormányinfó sajtótájékoztatón 2018. november 28-án. Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A 24.hu szúrta ki egy, a Közbeszerzési Hatóság honlapján közzétett dokumentumban, hogy

Európa jövőjét érintő nemzetközi és hazai szintéren történő kormányzati kommunikációval kapcsolatos feladatok ellátása, valamint az állampolgárok életét kiemelten érintő kormányzati döntésekkel kapcsolatos feladatok ellátása

címszóval

4 milliárd 713 millió forint adóforintot tapsolna el a kormány, ebből 1,3 milliárd forint opciós összeg.

A cikk felidézi, szeptemberben már indított a kormány egy 5,9 milliárdos – azaz 5 900 000 000 forintos – kampányt a Sargentini-jelentés kiforgatására, az volt a Nemzeti Kommunikációs Hivatal legdrágább akciója 2018-ban.

És novemberben is indult már egy kisebb plakátkampányt, mely során rendkívül eredeti módon az európai liberálisok Orbán-ellenes mobil transzparensének ötletét másolták.

Dobrev Klára megfenyegette az ellenzéket: itt az én időm

Faszobrot állított egy falu, az államtitkártól tudták meg, hogy rettenetes a baj

Kocsis Máté kivizsgálná, vannak-e ukrán titkosszolgálati kapcsolatai Ruszin-Szendi Romulusznak

Bayer Zsolt kezdhet fújtatni: XIV. Leó pápa elítélte Putyin háborúját

Magyar Péter szerint a Fidesz áll Gyurcsány lemondása mögött

Itt a külügy válasza a kémbotrányra