Baleset

Megrázó videó került elő az Esztergom-Nyerges Rallyn történt balesetről

Baleset

Rettenetes hír: meghalt az Esztergom Rally egyik sérültje, egy kislány – már öt életet követelt a tragédia

Baleset

Súlyos baleset Tatán: terhes anyuka hajtott ki egy mentő elé, két mentőhelikopter is érkezett a helyszínre

Megállíthatatlan az ingatlanpiac

RövidenRöviden

Az év első tíz hónapjában az ingatlan-adásvételek száma országosan meghaladta a 131 ezret, ami jelentős emelkedés az előző év azonos időszakához képest, amikor 127 289 ingatlan-adásvétel történt – közölte a Duna House saját adatain alapuló becslése alapján.

A közlemény szerint erősen indult 2018. utolsó negyedéve, az idén októberben 12 689 ingatlan cserélt gazdát, ami 4 százalékkal haladta meg a 2017. októberi és 18 százalékkal a 2016. októberi értéket.

A Duna House ingatlanforgalmazó korábbi közlése szerint a társaság nettó árbevétele 4,5 milliárd forintot tett ki az első fél évben, ami csaknem duplája a tavaly ugyanebben az időszakban elért 2,28 milliárd forintnak. A cég féléves adózott eredménye 1,17 milliárd forint volt, 121 százalékkal nőtt 2017 azonos időszakához viszonyítva, amikor 554 millió forint adózott eredményt értek el.

A Duna House részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriájában kereskednek. Az elmúlt egy évben a papír legmagasabb árfolyama 4340 forint, a legalacsonyabb 3360 forint volt.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Friss elemzés: jelentős hozammal számolhatnak az ingatlanba fektetők

10 éves mélypont jöhet ősszel a magyar ingatlanpiacon

Már milliós négyzetméteráruk van a használt budapesti garzonoknak

A csomagküldésre is kiterjesztené a fóliázós törvényt a kormány

Kiszámolta a KSH: 605 100 forint volt az átlagkereset januárban

Kínos kérdésekre várja a választ Orbán Viktortól Magyar Péter