Kultúra

Mi történt? Bencsik Andrásék durván beleszálltak az ajnározott Petőfi-filmbe: „minden vonatkozásban rossz lett”

Bulvár

Ez nem egy nyilas házmester valami történelmi film forgatási helyszínéről, hanem Sulyok Tamást fotózták le Szegeden, egy csatorna mögött bujkálva

Baleset

Súlyos baleset az Esztergom Rallyn: nézők közé csapódott egy autó, legalább 4-en meghaltak, sok a sérült

8 éve játékpisztollyal próbált kirabolni egy patikát Budapesten, most 6 és fél évre ítélték

2010-ben egy doboz C-vitamint kért, majd a bevételt, nem kapta meg, káromkodva távozott. Most buktatta le a DNS-e.

RövidenRöviden

A bíróság 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélt egy most 43 éves férfit, aki nyolc évvel ezelőtt próbált meg kirabolni egy zuglói gyógyszertárat. Egyezségkötés alapján született jogerős ítélet – közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében felidézte: a vádirat szerint a vádlott

azért vásárolt egy valódinak látszó játékpisztolyt, hogy azzal a későbbiekben rablást kövessen el.

2010. december 23-án bement a XIV. kerületi gyógyszertárba, a nyitvatartásról érdeklődött, majd távozott. Nem sokkal zárás előtt visszament a gyógyszertárba, ekkor már az említett pisztollyal.

Közölte: a férfi az egyik pénztárhoz lépett és kért egy doboz C-vitamint. Miközben az alkalmazott beütötte a termék árát a pénztárgépbe, a vádlott elővette a valódinak látszó fegyvert, ráfogta a sértettre és a bevételt követelte. A sértett nem engedelmeskedett, megnyomta a pánikgombot. Ezután megszólalt a telefon a szomszéd irodában, ezért az alkalmazott közölte a vádlottal, hogy felveszi és át is ment a szomszéd helyiségbe. Mialatt a sértett telefonált, a vádlott pénz nélkül, káromkodva elhagyta a gyógyszertárat, egyes ruhadarabjait – a többi között kabátot, sapkát, kesztyűt – hátrahagyva a helyszín közelében.

Az ismeretlen tettes miatt felfüggesztett nyomozás bizonyítékait a rendőrök idén újra megvizsgálták, és a DNS-vizsgálat eredményt hozott; a helyszínen hagyott tárgyakról vett minta egyezett egy, a nyilvántartásban szereplő férfi – a vádlott – DNS-profiljával.

Az új büntetőeljárási törvény adta lehetőségeket kihasználva a budapesti XIV. és XVI. kerületi ügyészség kezdeményezte, hogy kössenek egyezséget a terhelttel, aki beismerte a bűncselekményt. A terhelt és védője elfogadta a kerületi ügyészség által megállapított feltételeket.

A bírósági előkészítő ülésen a vádlott továbbra is beismerte bűnösségét és lemondott jogáról a tárgyaláshoz. A bíróság megállapította, hogy fennállnak az egyezség jóváhagyásának feltételei, így nyomban azzal azonos tartalmú ítéletet hozott: a vádlottat 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélte. Az ítéletet mindenki tudomásul vette, így jogerőre emelkedett.

Orbán Viktor után a Facebook is elkezdett leszámolni a valódi hírekkel.

Tavaly október óta hiába posztoljuk a cikkeinket a közösségi oldalra, a felhasználók mindössze néhány százalékának mutatja meg az algoritmus.

Oszd meg te is ezt a hírt, küldd tovább ismerőseidnek, hogy ne csak a hatalmaskodók hangja hallatsszon:

Ez is érdekelhet

Távoltartást kért korábban a Tamásiban meggyilkolt nő, a bíróság nem találta megalapozottnak, ezután a férje megölte

Magyar Péter reagált Varga Judit súlyos vádjaira

Az ügyészség úgy tudja, nem tűntek el iratok „az úgynevezett Völner-Schadl-ügyben”

A Kanári-szigeteken fogtak el egy emberölés kísérletével gyanúsított budapesti férfit

Felfüggesztett börtönre ítélték Portik Tamás fiát, aki januárban kávéval öntötte le a bírót

Ironikus üzenetben sietett Varga Judit segítségére Renner Erika, a lúgos orvos áldozata