Bűnügy

Börtönbe mehet a volt helyettes államtitkár, itt az ítélet

Bűnügy

Fordulat a lakástűzben meghalt nő ügyében, akiről a szakértő először azt állította: ágyban dohányzás miatt halt meg

Belföld

Szentkirályi Alexandra gyakorlatilag bevallott egy újabb hazaárulást

DK: a Fidesz törvényben akarja szentesíteni a választási csalást

A Demokratikus Koalíció határozottan ellenzi, hogy az Európai Unión kívül élő magyar állampolgárok szavazhassanak a jövő évi európai parlamenti választáson.

Vadai Ágnes, a DK frakcióvezető-helyettese szerdai budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy az ügyben benyújtott javaslattal „a Fidesz törvényben akarja szentesíteni a választási csalást”.

Hangsúlyozta, hogy a határon túl élő magyarok az országgyűlési és az EP-választáson egyaránt két-két mandátum sorsáról dönthettek, illetve dönthetnek, de tavasszal kétszáz mandátumot osztottak ki, jövőre pedig csak 21-et. Magyarország európai parlamenti képviseletéről azoknak kell dönteniük, akik Magyarországon élnek vagy éltek – jelentette ki.

Dobrev Klára: „iszonyatosan nagyok a politikai ambícióim”

Megtámadja a DK a levélszavazatok elfogadását

Orbán: tiszteletet parancsoló győzelmet arattunk