Magyarországon is érezhető földrengés pattant ki Szlovákiában, Kassától északkeletre
Ma este 20.23 perckor 5-ös magnitúdójú földrengés pattant ki Szlovákiában, Kassától északkeletre –…
Első útján lerobbant a MÁV új mozdonya
Hétfőn délelőtt elindult az első, MÁV-START arculatára átalakított 182-es Siemens-mozdony, majd visszafelé…
Szijjártó szerint azért nem küld pénzt Brüsszel, mert féltékenyek és utálnak minket
Rövid videórészletet osztott meg egy rendezvényen elhangzott beszédéből Szijjártó Péter külügyminiszter a…
Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök
81 éves korában Meghalt Sólyom László volt köztársasági elnök, az Alkotmánybíróság első elnöke,…
Matolcsy az Európa-bajnok magyar inflációról: „ma szombat van, holnap vasárnap lesz”
Orbán Viktor MNB-vel kapcsolatos kritikájáról és a rekordmagas magyar inflációról is próbálta faggatni a…
Mi történt? Dagadtságuk miatt ostorozzák a magyarokat a kormánypárti Magyar Nemzetben
„Gyarapodik nemzetünk, de ennek most ne örüljünk – a magyar ember testsúlyáról írok. Kövér az ország,…
Vagyonadót vetne ki „a gazdagokra” a Párbeszéd-Zöldek
Vagyonadó bevezetését javasolja a Párbeszéd-Zöldek: az ellenzéki mihasznapárt állítólag már azt is…
Novák Katalin bemondta, hogy mielőbb békét kell teremteni Ukrajnában
Mielőbb békét kell teremteni Ukrajnában és el kell kerülni a háború eszkalálódását – találta fején a…
Rendőrség: nem volt bűncselekmény, hogy a 18. kerületi Fidesz-elnök le akarta fizetni a Kutyapárt politikusát
Pedig hangfelvétel is készült a fideszes vesztegetési kísérletéről.
Mostantól titkolni fogja a kormány, hogy mekkora a pedagógushiány Magyarországon
A közoktatási intézmények statisztikai jelentésében októbertől nem mérik, hogy hány pedagógusi állás van…
Krausz Ferenc, Pierre Agostini és Anne L’Huillier kapja idén a fizikai Nobel-díjat
Krausz Ferenc Németországban élő magyar születésű fizikus, Pierre Agostini Egyesült Államokban tanító francia…
Orbán Viktor is gratulált a „kisújszállási asszonyságnak”
„Gratulálok az első Nobel-díjas magyar nőnek! Büszkék vagyunk!” – posztolta Orbán Viktor…
Karikó Katalin és Drew Weissman kapja az orvosi-élettani Nobel-díjat
Karikó Katalin magyar biokémikus és Drew Weissman amerikai mikrobiológus kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat…
Orbán: „Az idősek számíthatnak ránk!” – Nyugdíjasok: „Ez egy vicc”
„Az idősek számíthatnak ránk!” – üzente Facebook-oldalán Orbán Viktor az idősek világnapja alkalmából,…
MÁV: hétfőtől több pótlóbusz segíti az utazást a győri vasútvonal felújítása idején
Hétfőtől több pótlóbuszjáratot állít forgalomba a MÁV a győri vasútvonal felújítása idejére Bicske,…
Kormányátalakításra készülhet Orbán Viktor, Navracsics lehet a nagy nyertes
Átalakítás jöhet év végén a kormányban, melynek eredményeként Navracsics Tibor saját, a közigazgatásért…
Mi történt? Pintér Sándor azonnali hatállyal, indoklás nélkül fontos vezetőket rugdosott ki szombaton
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának és egy megyei rendőrkapitánynak is mennie kellett.
Orbán Viktor elutazott
Orbán Viktor pénteken Belgrádba utazott, ahol részt vesz Szerbia, az Egyesült Arab Emírségek és Magyarország…
Felmondott a státusztörvény miatt, buszsofőr lett nettó 5-600 ezerért a Földes Ferenc Gimnázium tanára
„Most végeztem el egy képzést, októbertől egy magáncégnél leszek buszsofőr, a fizetésem nettó 500-600 ezer…
Várkonyi Andrea: „A férjemet bizonyos dolgokra nem nehéz rávenni”
Várkonyi Andrea és Mészáros Lőrinc kéz a kézben érkezett a „High-Tech Suli” program megnyitójára, miután…
Orbán Viktor megcsiklandozta a nyugdíjasokat: novemberben kemény vagyonokat visz a postás
Nyugdíj-kiegészítést fizet a kormány (nem „a kormány”, hanem az államháztartás, ami többek között az…
Nagy baleset az M3-ason Gödöllőnél, 10-12 kilométeres a torlódás
Baleset történt az M3-as autópályán, Gödöllőnél a 31-es kilométernél szerda este, ezért a sztrádát…
Karácsony: megvédtük Budapestet a kormánytól
Szerdán a bíróság azonnali jogvédelmet adott fővárosnak a pénzei állami lenyúlását illetően.
A kőműves szakma ismertetői
Bár a kőműves szakmában a legtöbbször csak idénymunkára nyílik lehetőség, és a munkakörülmények sem a…
Újabb lélegeztetőgépekre írt ki gyanús tendert a Magyar Honvédség, miközben 16 ezer gép rohad a raktárban
A Magyar Honvédség egészségügyi központja lélegeztetőgépekre írt ki közbeszerzést, miközben 16 ezer darab…
Űrpolitikai csoport alakult a parlamentben, Kósa Lajos is részt vesz benne
A „csengeri vagyonkezelő” ezentúl az űrkutatás kapcsán is hasznosítaná intellektusát.
Templomban áhítoztak, ezért nem mentek el a fideszes képviselők a Népjóléti Bizottság ülésére
Rendkívüli áhítatra hivatkozva maradtak távol a Fidesz képviselői a fogyatékossággal élők lakhatásáról…
Kiakadtak a szakértők a rendőrség Facebook-videójára – Vitézy Dávid: „teljes szereptévesztés, rendkívül káros”
Nagy port kavart az a videó, melyet a zebrán átkelni szándékozók okítására tett közzé Facebook-oldalán a…
Megszólalt a kutyapártos nő megvesztegetésével lebukott fideszes: elképesztő mesével állt elő
Úgy tudja, ő csak ki akarta deríteni az igazságot a Kutyapárttal kapcsolatban.
Menczer Tamás: aggódom a svéd demokráciáért!
Gyilkosságok, robbantások, keresztényüldözés, antiszemitizmus, bevándorlás. Lássuk milyen a svéd demokrácia!…
Felmérték, hogy Karácsony Gergely győzne-e most egy főpolgármester-választáson
Felmérést tett közzé a Republikon Intézet Karácsony Gergely jelenlegi budapesti főpolgármester választási…
Szalay-Bobrovniczky: a várpalotai lőszergyárnak egész Európa számára kiemelt jelentősége lesz
Ma is majd’ kicsattant a békepártiság.































