Döntött a miniszter Pálinkás Szilveszter százados jövőjéről, de eljárás is indul ellene

palinkas-szilveszter-szazados
Pálinkás Szilveszter százados, a Magyar Honvédség toborzókampányainak arca.

Kabinetfőnök-helyettesnek nevezte Pálinkás Szilveszter századost Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter – erről a politikus Facebook-oldalán tett bejelentést. Pálinkás volt az, aki a kampányban a nyilvánosság elé állt és a honvédség helyzetéről beszélt, emiatt egyébként eljárás is indul ellene.

Ruszin-Szendi Romulusz most arról beszélt: Pálinkás Szilveszter bártorsága „különösen sokat jelentett” számára. A miniszter elő fogja léptetni a századost és kabinetfőnök-helyettesi pozíciót is ad neki, közvetlenül mellette fog szolgálni.

A miniszter bejelentette ugyanakkor azt is, hogy eljárás indul Pálinkás Szilveszter ellen, amiért előzetes jelentés nélkül nyilvánosság elé állt és a honvédség helyzetéről beszélt. „A szabályok mindenkire vonatkoznak” – mondta a miniszter.

Ruszin-Szendi ettől függetlenül méltatta a százados. Mint mondta, a férfi a katonákért állt ki a nyilvánosság elé, nem politikai célból és nem is érte tette, amit tett. Ruszin-Szendi Romulusz azt mondta: ő sem tudott arról, hogy elmegy a százados a felvételre.

Megszólalt Ruszin-Szendi arról, hogy kell-e mennünk már végre a háborúba
Újabb interjút adott a hős százados: a miniszter megpróbálta hallgatásra bírni
Kitálalt a honvéd százados: morális mélypont, leszerelési hullám, Orbán Gáspár 50 százaléknyi halott magyar katonával számol Csádban
Garázdaság miatt vádemelési javaslatot tesz Ruszin-Szendi Romulusz ellen a rendőrség
Egy sor parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezte a Tisza-frakció
Már tudják, mi történt: emberöléssel gyanúsítják a szentlőrinci lakásból kizuhant lány barátját