A Honvédelmi Minisztérium előző vezetése által egy angol céggel kötött tanácsadói szerződés értéke nem érte el a 8 milliárd forintot – magyarázta el Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke pénteken a honvédelmi miniszter közlésére reagálva (mintha a 8 milliárd valami bűvös határ lenne, hogy akkora összegig még szabad felelőtlenül gazdálkodni, de 12 milliárdot már biz’ isten még egy fideszes sem herdálna el pályáztatás nélkül).

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter még szerdán beszélt arról a Facebook-oldalán, hogy a hadsereg az Orbán-kormány alatt német haditechnikai eszközt vett, amelyet a magyar katonák használnak; a szerződésnek része volt, hogy a német kiképzőközpontokba kiküldjék a katonákat, hogy megtanulják nemcsak a technikának a kezelését, hanem a szélesebb értelemben vett harceljárásokat is.

Az előző honvédelmi vezetés ugyanakkor egy angol céget bízott meg azzal, hogy tanácsadás keretén belül írjon szabályzatot ezeknek az eszközöknek az alkalmazásáról, tartson vezetői tréninget, illetve tervezzen egyenruhát „angol mintára” – Ruszin-Szendi szerint mindez 12 milliárd forintba, mintegy 30 millió angol fontba került úgy, hogy nem volt pályáztatás.

Havasi Bertalan, a Fidesz sajtófőnöke pénteken úgy reagált: a valóság az, hogy a Honvédelmi Minisztérium korábbi vezetése által meghozott döntések minden esetben azt a célt szolgálták, hogy a magyar katonák a lehető legmagasabb színvonalú felkészítést kapják!!4!!!

A Lynx egy újgenerációs harcjármű, amelynek Magyarország volt az első megrendelője, és a Magyar Honvédség volt az első NATO-haderő, amely rendszerbe állította az eszközt. Ebből következően erről a konkrét típusról korábban egyetlen hadsereg sem rendelkezhetett hosszú távú üzemeltetési és harctéri tapasztalattal.

Az AdWA feladata nem a Lynx műszaki kezelésének oktatása volt, hanem az, hogy a Magyar Honvédség felkészítésébe közvetlen, valós műveleti és NATO-tapasztalat épüljön be; a munkában magas rangú, jelentős NATO-parancsnoki és műveleti tapasztalattal rendelkező katonák vettek részt – magyarázta Havasi, azzal védekezve, hogy a szerződés értéke – a megjelent 12 milliárd forintos állítással szemben – nem érte el a 8 milliárd forintot!

Megosztás