Wáberer György milliárdos üzletember, a nevét viselő nemzetközi logisztikai cég egykori tulajdonosa nyíltan bírálta a Fidesz kormányzását a Telex nagyinterjújában: szerinte az elmúlt tizenhat év gazdasági és politikai teljesítménye elfogadhatatlan, és a rendszerváltást – értve ez alatt a kormányváltást – szükségesnek tartja.
A vállalkozó néhány nappal korábban egy közösségi médiás videójával keltett feltűnést, amelyben azt fejtette ki, hogy április 12-én a választók arról döntenek: Európához akarnak tartozni, vagy az oroszokhoz. Wáberert korábban a Fidesz holdudvarához kötötték: miniszterelnöki megbízottként és kormánybiztosként is tevékenykedett, jelenleg is tagja a MÁV igazgatóságának, és kuratóriumi elnöke a Tokaj-Hegyalja Egyetemnek. A cégét időközben Tiborcz István, Orbán milliárdossá lett veje és társai vásárolták ki.
Az interjúban Wáberer kijelentette: „Csalódtam ebben a kormányzásban.” Elmondása szerint 2010 után minden feltétel adott volt Magyarország fejlődéséhez,
ehhez képest a rendszerváltáskor még éllovas ország mára az utolsók közé süllyedt a posztszocialista térségben, „a gazdaság teljesítménye, a korrupció szintje, az infláció mértéke elfogadhatatlan”, de azt is kifogásolta, hogy Magyarország folyamatosan szemben áll az Európai Unió 26-27 tagállamával.
Wáberer visszautasította, hogy NER-es lett volna: a kormányzati megbízatásokat társadalmi munkában vállalta, és vállalkozásai szerinte nem szolgáltak pártérdekeket. Azt ugyanakkor elismerte, hogy sokáig a Fidesz szimpatizánsa és szavazója volt.
Nagy János, a miniszterelnöki irodát vezető államtitkár a videója nyomán konkrétan árulónak nevezte Wáberert. Az üzletember erre azt válaszolta: ő maga a Fidesz felső vezetését tartja árulónak, mivel 180 fokos fordulatot hajtottak végre, és elárulták az általuk eredetileg képviselt értékeket.
Wáberer a kampány egyik fő üzenetét, a háborús veszélyre való hivatkozást is elutasította. Szerinte sem Magyarországon, sem Európában senki nem akar háborút, és a vidéken tapasztalható félelem azt jelzi, hogy a félelemkeltés nem alapul valóságon. Hozzátette: ha a Fidesz nyer, azzal az ország az oroszokat választja.
Több kormányzati és kormányközeli szereplőről ugyanakkor pozitív véleményt is mondott. Orbán Viktort felkészültnek és tájékozottnak írta le. Matolcsy Györgyöt gazdasági miniszterként „szolid, puritán és értelmes” emberként jellemezte – hogy hogyan jutott el odáig, hogy 650 milliárd forintot keressenek rajta, azt Wáberer elmondása szerint nem érti tisztán, talán azért, mert kontroll és önszabályozó rendszerek híján „torzulások mentek végbe”. Tiborcz Istvánról azt mondta: képtelenség néhány év alatt több száz milliárdos vagyonra szert tenni. Nagy Jánossal is jónak írta le az együttműködést. Lázár Jánost túlzott magabiztossággal jellemezte.
A Tisza Párt vagyonadóra vonatkozó elképzeléseiről – amelyek a leggazdagabb magyarokat érintenék – azt nyilatkozta: szívesen fizetné, mert rendben van, hogy a vagyonosabbak több terhet vállalnak.
Arra, hogy személyesen kire szavaz, nem adott egyenes választ. Azt mondta: nem ez a lényeg, hanem az, hogy az emberek elegendő információval rendelkezzenek a döntéshozatalhoz.





