Üzent a választásra az egyik leggazdagabb magyar

„A fiatalok jövője a tét.”

Wáberer György
Wáberer György magyar vállalkozó, Waberer’s International Nyrt. egykori társtulajdonosa. Fotó: Facebook/Wáberer György

Meglepő felhívást tett közzé Wáberer György, aki 156 milliárd forintos vagyonával Magyarország 14. leggazdagabb embere, és aki 2020 és 2023 között még a Tokaj-Zemplén térség fejlesztéséért felelős kormánybiztosként is dolgozott. Videójában arra buzdította a követőit, hogy április 12-én menjenek el szavazni, mert Európa és Oroszország között kell választani.

„Arról fogsz dönteni, hogy Európához akarsz-e tartozni vagy az oroszokhoz. A fiatalok jövője a tét, ezért menjünk el mindannyian szavazni! Derüljön ki végre a többség akarata. Ne maradj közömbös!”

– mondta a vállalkozó Facebook-videójában.

A videó alá kommentelt Magyar Péter és Orbán Viktor is. Előbbi nemzeti színű szívecskéket, utóbbi pedig egy képet azzal a kiírással, hogy szerinte a Fidesz „a győztes csapat″.

Wáberer György 2023-ban maga kérte a felmentését nem sokkal azután, hogy lemondott az általa alapított és a nevét viselő nagy logisztikai cég igazgatóságából, miután Orbán Viktor veje, Tiborcz István „megvásárolta” a tulajdonrészét.

Videóját alig fél nap alatt már több mint 700 ezren látták és 23 ezren lájkolták.

Feloszlatta magát a képviselő-testület, miután a polgármester a Fidesznek kampányolt
Megalakult az új Országgyűlés
Gazdára talált Wáberer György felesleges 100 millió forintja
Magyar Péter üzent a helyezkedő milliárdosnak, visszautalják a pénzét
Magyar Péter: dől a dominó
Vitézy Dávid: „Ez csalás, a költségvetés meghamisítása”