Komolyan fontolgatja Orbán Ráhel, hogy Amerikába dobbantson. A „hivatalos” magyarázat szerint azért, hogy visszaüljön az iskolapadba, és ismét tanuljon. Erről a milliárdos Orbán-poronty maga számolt be az Instagram-oldalán, azt írva, hogy már fel is vették egy amerikai egyetemre.
„Éppen 15 éve jöttem haza az Egyesült Államokból, ahol egy nyári szemesztert tanultam a bostoni egyetemen. Már akkor tudtam, hogy egyszer szeretnék visszatérni tanulni Amerikába – most úgy tűnik, talán eljött ennek az ideje” – olvasható a posztban,
hogy, hogy nem éppen akkor, amikor 15 év után apukának éppen leáldozóban van, és a Tisza Párt börtönnel fenyegeti az ország kifosztásában főszerepet vállaló Tiborcz-Orbán-dinasztiát is.
„Az elmúlt években egyre inkább körvonalazódott bennem az elképzelés, hogy akkor vághatok bele, amikor a legkisebb gyermekem is iskolás lesz. Így nemcsak én fejlődhetek szakmailag, de a gyerekek is sokat tanulhatnak egy új közegben – önállóságot, rugalmasságot, nyitottságot” – magyarázza tovább Orbán Ráhel.
Állítja, felvételt nyert egy amerikai egyetemre, ami óriási lehetőség, „de komoly döntés is, főként anyaként”. „Az Egyesült Államokban most különösen erős a lendület, inspiráló a versenyhelyzet, és rengeteg új tudás érhető el, amit később itthon is szeretnék kamatoztatni. A cél: tanulni, tapasztalni, hazahozni” – vetíti előre, hogy azért majd még visszajönne.
Posztját azzal zárta, hogy a végleges döntést még nem hozta meg családjával, „mérlegelünk, gondolkodunk, beszélgetünk róla, családként”.