Erőszakos férfi bóklászott az M7-es autópályán, rátámadt a rendőrökre

A Budai Központi Kerületi Bíróság nem végleges végzésében egy hónapra, május 23-ig elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak, miután erőszakosan ellenállt, amikor a rendőrök próbálták eltávolítani az M7-esről, ahol gyalogosan tartózkodott. A bíróság a kényszerintézkedés végrehajtásának helyéül az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetet (IMEI) jelölte ki – közölte a Fővárosi Törvényszék csütörtökön.

Mint írták, a férfivel szemben még április 21-én hajnalban intézkedett a rendőrség, mert nem akart távozni egy XI. kerületi ingatlanból. Miután a gyanúsított a rendőri felszólításnak eleget tett, gyalogosan felment az M7-es autópálya kivezető szakaszára, veszélyeztetve ezzel saját magát és a forgalomban közlekedőket is.

Amikor a rendőrök a szolgálati autójukkal megálltak a terhelt mögött, a férfi szitkozódva kiabálni kezdett, majd a bilincselés közben ellenállt, és lökdöste, megrúgta az intézkedésben részt vevő rendőröket.

Az ügyészség a szökés, elrejtőzés és a bűnismétlés veszélye miatt indítványozta a terhelt letartóztatását.

Többször volt már büntetve

Közölték azt is, hogy a férfi büntetett előéletű, többször állt már bíróság előtt erőszakos bűncselekmények miatt, jelenleg is több büntetőeljárás van vele szemben folyamatban.

Korábbi elítélései és a folyamatban lévő eljárások sem tartották vissza attól, hogy újabb szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekményt kövessen el. Rendezetlen életvitele és az önkéntes jogkövetés hiánya miatt esetében a bíróság megállapította a bűnismétlés veszélyét – írták.

A bíróság a fentiek miatt úgy határozott, hogy a kényszerintézkedéssel elérni kívánt célok a terhelt esetében kizárólag – az IMEI-be elrendelt – letartóztatással biztosíthatóak – áll a közleményben.

Agyonlőttek a nyílt utcán egy oroszbarát ukrán politikust Madridban

Váratlanul kiengedték a börtönből Óbuda polgármesterét

Fegyveres német férfit kaptak el a Nyugati pályaudvaron

Rettenetes körülmények Zalaszentgróton, 21 kutya tetemét fagyasztókban találták meg

Rejtélyes gyilkosság Dunakeszin: egy parkoló autóban találtak rá a holttestre

„Sarokba szorított patkánynak” nevezték a Fideszt, Szijjártó begőzölt