Három férfi megerőszakolt egy nőt Dunakeszin, egy kisfiú is végignézte

Őrizetbe vettek a nyomozók három férfit, akik megerőszakoltak és bántalmaztak egy nőt Dunakeszin – közölte a rendőrség pénteken a police.hu oldalon.

A közlemény szerint a társaság tagjai autóba ültettek és elcsaltak egy fiatal nőt, hogy Dunakeszi külterületére vigyék március 4-én este.

A nő az egyik férfival önként létesített szexuális kapcsolatot egy lakókocsiban, majd ezután a másik két férfi lefogta, és megerőszakolták, miközben folyamatosan fenyegették. Mindezt egy 11 éves fiú, az elkövetők unokaöccse is végignézte.

Több nappal később a sértett nagymamája tett feljelentést, ezután a nyomozók rövid időn belül azonosították az elkövetőket, majd március 14-én fogták el és állították elő a 20, 22 és 29 éves férfit.

A Pest megyei nyomozók mindhármukat szexuális erőszak gyanúja miatt hallgatták ki, és kezdeményezték letartóztatásukat, melyet a bíróság elrendelt – áll a közleményben.

Lemészárolta kutyáit egy férfi Ukkon

Ő az új pápa, XIV. Leó

Drogot találtak egy fideszes országgyűlési képviselő fiánál, Magyar Péter is reagált

Felszállt a fehér füst, megvan Ferenc pápa utódja

Agyonverte a feleségét egy férfi Somogyban

Kiskorától erőszakolta nevelt lányát egy férfi, a gyermek anyja is tudott róla