Visszatért az átkos: Orbán Viktort akarták kérdezni, elvitték őket a rendőrök

telex-rendorok
Elvezetik a Telex újságíróját a rendőrök Fóton, 2025. január 30-án.

Orbán Viktor „bátor utcai harcos” kormányfőt szerette volna kérdezni a Telex két munkatársa csütörtökön Fóton, a Nemzeti Filmintézet új stúdiókomplexumának átadóján, Simor Dániel újságírót azonban előbb a rendezvényt biztosító Valton munkatársai kezdték vegzálni, majd a rendőrök is megérkeztek.

„A sajtónyilvános átadón a parkolóban várakoztunk. Több mint egy órája ott voltunk, de Orbán Viktor érkezése előtt közölte a TEK, hogy nem várhatunk ott, mert védett útvonalon állunk, és be kell mennünk az épületbe a sajtókordon mögé. Ezzel esélytelen lett volna, hogy feltegyük a kérdéseinket, ezért úgy döntöttünk, hogy a parkolóban várakozunk tovább. Ezután biztonsági őrt hívtak ránk, de jeleztük neki, hogy hosszú ideig senkinek sem volt problémája a jelenlétünkkel, és fontosnak tartjuk, hogy feltehessük a kérdéseinket a miniszterelnöknek, amire nem látszik más lehetőség” – olvasható a beszámolóban.

Havasi Bertalan, Orbán Viktor sajtóelhárítója végül azzal oldotta föl a helyzetet, hogy megvonták a telexesek akkreditációját, miután pedig a biztonsági őr nem tudta kirángatni őket a helyszínről, rendőrt hívtak rájuk, akik előállították és bevittek az újságírókat a Dunakeszi Rendőrkapitányságra.

„Három órát voltunk bent, és szabálysértési eljárást indítottak kettőnk ellen” – olvasható a cikkben.

„Nem-e körözik”

Nem ez az első alkalom, hogy az orbáni államhatalom szándékosan akadályozza a Telex újságíróinak munkavégzését. Emlékezetes, tavaly júniusban Szijjártó Péter kalocsai fórumán is rájuk szálltak a rendőrök, ahol azzal a kamu ürüggyel vegzálták a lap munkatársait, hogy elkezdték ellenőrizni a kameráik gyártási számát, hogy „nem-e” (sic!) körözik.

Orbán beszervezéséről is beszélt a volt ukrán tiszt, aki „megfenyegette” a kormányfőt, erről azonban a propaganda hallgat

Index: az ukránok megfenyegették Orbán Viktor 5 gyerekét és 6 unokáját

Nem nyugszik a riogatással: Orbán összehívta a védelmi és az energiabiztonsági tanácsot

Orosz hírszerzők érkeztek Budapestre a választások befolyásolása céljából

Zsarolás miatt rendelték el egy autókereskedő letartóztatását Pécsen

Holtan találtak rá egy NAV-os tábornokra az ukrán pénzszállítók elfogásának estéjén