Lakókocsijában égett halálra egy idős férfi Törökbálinton

tuzoltosag
Fotó: Facebook/BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság

Kigyulladt egy lakókocsi Törökbálint külterületén szombat este, a tűzben egy idős férfi életét vesztette – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője vasárnap.

Mukics Dániel tájékoztatása szerint a Nyárfasor utcában álló lakókocsihoz három járművel vonultak a tűzoltók, de az udvaron felhalmozott lomok miatt a helyszínt nehezen lehetett megközelíteni.

A teljes terjedelmében égő tíz négyzetméteres járművet fél óra alatt oltották el, a helyszín átvizsgálásakor találták meg az ott élő idős férfi holttestét

– tudatta, hozzáfűzve, a beavatkozást nehezítette, hogy nemcsak az udvaron, hanem a lakókocsi belsejében is rengeteg hulladék volt felhalmozva.

Mukics Dániel a közleményben arra hívta fel a figyelmet, hogy egy lomokkal telezsúfolt helyiségből nehezebb kimenekülni baj esetén, a mentés is körülményesebb, sőt még a tűz keletkezésének is nagyobb az esélye.

Fejbe lőtte magát egy ötvenes férfi Törökbálinton

Füstmérgezésben meghalt egy idős nő Törökbálinton

Fejbe lőhette magát egy férfi Törökbálinton, a TEK is helyszínen volt

Leszakította egy szegedi egyetemi épület tetejét a vihar

Ég egy raktár Soroksáron a Nagykőrösi úton

Meghalt a férfi, aki a TEK intézkedése közben lőtte fejbe magát