Vízügy: óráról órára változik a helyzet, nagyon hirtelen indult meg a Duna és a Lajta vízszintjének emelkedése

Hétfőn megérkezett az árhullám Magyarországra, a Szigetközben már az árvízzel szemben védekeznek.

Árvíz - Védekezés Neszmélyen
Homokzsákot pakoló katonák a dunai árvízi védekezésnél Neszmélyen 2024. szeptember 16-án. Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Óráról órára változik a helyzet, folyamatosan frissülnek az árvízi előrejelzések – mondta az Országos Vízügyi Főigazgatóság szóvivője az M1 propagandacsatorna hétfő esti műsorában.

Siklós Gabriella arról beszélt, hogy

nagyon hirtelen indult meg a Duna és a Lajta vízszintjének emelkedése, ez nagyrészt a Boris ciklonnak köszönhető, amely még az elmúlt napokban is jelentős mennyiségű csapadékot okozott, főleg a Duna ausztriai vízgyűjtő területein.

A szóvivő ugyanakkor azt is kiemelte: a vízállás előrejelzését a folyamatosan változó időjárási helyzet mellett az is nehezítette, hogy például Ausztriában volt olyan mérőállomás, amely felmondta a szolgálatot és rossz adatokat közölt.

Siklós Gabriella közlése szerint az árhullám hétfőn érkezett meg Magyarországra, a Szigetközben már az árvízzel szemben védekeznek, sok településen homokzsákokkal, és Kelet-Magyarországról is valamennyi vízügyi szakembert ebbe az országrészbe vezényeltek.

Jelenleg minden bevethető munkatársuk a Lajtánál és a Dunánál van – hangsúlyozta a szóvivő, megerősítve, hogy mindkét folyón a legmagasabb, harmadfokú készültség van érvényben.

A következő napokban a Dunán gyakorlatilag mindig lesz valahol tetőzés, Nagybajcsnál csütörtökön napközben tetőzhet a folyó, Budapesten ezt szombatra várják, itt előreláthatólag 860 centiméter lesz a legmagasabb vízállás.

Siklós Gabriella a védekezéssel kapcsolatban beszámolt az úgynevezett szükségtározó esetleges megnyitásáról is.

Ismertetése szerint ilyen esetben az árvíz csúcsát próbálják – ahogy fogalmazott – „megskalpolni”, kieresztik a vizet egy jó pillanatban egy nagyobb területre. Ezzel az eljárással adott esetben például Mosonmagyaróvárt kisebb árvízi károk érhetik, erről döntés kedden várható – mondta Siklós Gabriella.

Nem múlt el a veszély, Müller Cecíliát is riasztották: „újra fokozottan fontos a kézfertőtlenítés”

Orbán Viktor: gyors az apadás, egyre kevesebb szakaszon kell védekezni

Nincs már baj: Lagzi Lajcsi is megjelent az árvíznél

Menekülő vadak miatt korábban lezárják az utat Pörböly és Baja között

Fotó került elő az adriai vitorláson lebzselő Orbánról

Orbán Viktornak megengedték, hogy leírja az „orosz rakétatámadás” kifejezést