Orbán Viktor bicskanyitogató beszéddel készülhet Kötcsére

orban-viktor-kotcse
Orbán Viktor miniszterelnök érkezik a Polgári Magyarországért Alapítvány rendezvényére, a Polgári Piknikre a kötcsei Dobozy-kúriához 2023. szeptember 9-én. Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Szeptember 7-én, jövő szombaton rendezik meg a kötcsei Dobozy-kúrián a 23. Kötcsei Pikniket, a fideszes holdudvar éves dzsemboriját – értesült az ATV kormányközeli forrásból.

A csatorna már azt is tudni véli, hogy a fővédnök és főszónok szerepében tetszelgő Orbán Viktor beszédének az lesz a mottója:

„Legyen béke már”.

Ami valószínűleg a Fidesz orosz-ukrán háborúval kapcsolatos álláspontjára utal (magyarul: Ukrajna a hibás mindenért, ha megadták volna magukat Putyinnak, Magyarországon már eljött volna a tejjel-mézzel folyó Kánaán).

Orbán Viktor tavaly sem aprózta el, 2023-as kötcsei beszédében azzal „fenyegetőzött”, hogy a korábbi 2030-as céldátum helyett inkább már 2034-ig tervez kormányozni. Tavaly egy 15 pontos nagy tervvel is előállt, melynek fő célja, hogy „nagyok, erősek és gazdagok” legyünk, „tiszteljen minket a világ”. Ebből egyelőre semmi sem valósult meg.

Orbán két szotyihéj-köpködés között: „Az önkény immár nem fenyegetés, hanem valóság”
Sajátosan üzent Orbán Viktor a Fideszt faképnél hagyó Szijjártónak
Megvárja a Fidesz a foci-vb-t néző Orbánt, csak jövő szerdán tárgyalnak az új frakcióvezetőről
Üzent az Egyesült Államokba szökött, meccset néző Orbán Viktor: nagyon aggódik
Magyar Péter bejelentette, kit szeretne köztársasági elnöknek
Nekik akar Magyar Péter szavazati jogot adni: megint felmászott valaki egy tehervagonra