Vizsgálja a Fidesz a határon túli egyéni választókörzetek kialakításának lehetőségét, amivel akkor is biztosítani tudná a fölényét, ha Magyarországon belül gyengülne a kormánypárt – írja a Válasz Online.
A francia mintára történő „módosítás” arra szolgálna, hogy a 2026-os országgyűlési választáson is – számos idős és alacsony iskolázottságú szavazó örömére – Fidesz-győzelem szülessen.
Mivel a határon túliak a teljesen ellenőrizhetetlen levélszavazataikkal rendre 90 százalék fölött szavaznak Orbánékra, borítékolható, hogy a külhoni egyéni körzeteket is fideszes jelöltek vinnék el. Ezzel a módszerrel az eddigi, listára leadott voksok utáni 1-2 helyett hét mandátumot szerezhetne a Fidesz.
A Válasz Online emlékeztet, 2014-ben egyetlen plusz mandátumhoz jutott a Fidesz a határon túli levélszavazatoknak köszönhetően, ami egyébként éppen a kétharmados parlamenti többséget jelentett. 2018-ban a határon túli szavazatok nem befolyásolták a mandátumok kiosztását, 2022-ben viszont két hely is múlott rajta, egy a hatpárti ellenzéki összefogástól, egy pedig a Mi Hazánktól került a Fideszhez.
A cikk egyébként megjegyzi, ha valóban létrehozzák a határon túli egyéni választókörzeteket, az súlyos belpolitikai konfliktust eredményezhet. Az ellenzék ugyanis várhatóan élesen tiltakozik majd, hiszen a Fidesz ezzel jelentős számú mandátumot állítana elő magának. A Fidesz pedig válaszul a határon túli magyarság ellenségének, a nemzet árulóinak nevezheti majd az ellenzéket.
„A társadalom, ha lehet, még megosztottabb, az ellenségeskedés hisztérikusabb lesz, ami a határon túli magyar kisebbséget is méltatlan helyzetbe sodorhatja”
– zárul a cikk.