Kiakadt a népszerű kínai szakács, a magyar kormány már az étteremláncát veszélyezteti

Wang mester szerint ha a helyzet nem változik, már idén be kell zárnia egy-két éttermét.

wang-mester
Wang mester. Fotó: Facebook/Wang Mester Kínai Konyhája

Bajba került a budapesti kínai gasztronómia etalonjának számító Wang Qiang (Wang mester) étteremcsoportja. A népszerű szakács a Facebook-oldalán tette közzé segélykiáltását, miszerint ha a helyzet nem változik, már idén ősszel kénytelen lesz bezárni egy vagy két éttermét.

„Több mint harminc évvel ezelőtt az egész fiatalságomat, a teljes szívemet és minden erőfeszítésemet ebbe az általam hőn szeretett országba fektettem, annak érdekében, hogy Magyarországon megőrizhessük az autentikus kínai ízeket” – kezdi beszámolóját Wang, amelyben arról ír:

az elmúlt években túlélték a koronavírus-járvány csapását, most pedig próbálják elviselni az infláció okozta példátlan gazdasági nyomást, de ezt már nem biztos, hogy bírni fogják.

A szakácsmester indoklása szerint ugyanis az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság január 1-jével megszüntette a kínai állampolgárok munkavállalási engedélyeinek kiadását, és ez a szakácsokat is érinti (kivéve néhány nagy nemzetközi vállalatot).

„Az elmúlt hét hónapban több kiváló szakácsom hagyta ott az éttermeimet különböző okok miatt, és nem tudok új, Kínából érkező szakképzett szakácsot alkalmazni, mert nem kaphatnak vízumot. Budapesten szinte lehetetlen megfelelő kínai szakácsot találni, nemhogy a szakma élvonalába tartozó mesterszakácsot” – olvasható a posztban.

Wang ebben a helyzetben kénytelen felfüggeszteni „két, 2025-re tervezett nagy projektet”, ám ennél is súlyosabb, hogy „komolyan fontolóra kell vennem egy vagy két éttermem bezárását az őszi-téli időszakban, hogy a többinek esélye legyen a működésre”.

„Ha a helyzet nem változik, 2026-ra további éttermek bezárására is kényszerülhetek (…) Őszintén remélem, hogy az illetékes hatóságok meghallják a hangomat, és nagyon hálás lennék, ha lehetőség nyílna velük a párbeszédre, hogy közösen találjunk megoldást a problémára” – zárta posztját Wang.

Pofára esett Orbán, beelőzték az ukránok
Összeomlik a fideszes gigacég, menekítik a vagyont a NER-esek
Rohamtempóban kopasztják a magyarok bankszámláit egy új trükkel
Megugrott a forint, miután kijött a Medián kutatása
Megjött a döntés: így változna holnap a benzin ára
Mi történik? Roham indult Magyarországon: négyszeresére ugrott a kereslet a gázpalackok iránt