Medián: nagyon vezet a Tisza Párt

Magyar Péterék több lélektani határt is átléptek a közvélemény-kutató szerint.

MAGYAR Péter
Magyar Péter, a Tisza Párt alelnöke, európai parlamenti listavezetője és résztvevők a párt európai parlamenti és önkormányzati választási eredményváró rendezvényén a budai alsó rakparton 2024. június 10-én. Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Eléggé megmagyarázza az Orbán-kormány egyre aljasabb Ukrajna- és „minden ellen uszító” hisztérikus viselkedését, hogy a Medián közvélemény-kutató cég friss felmérése szerint immár tizenöt százalék a Tisza Párt előnye a 15 éve uralkodó ruszkibérenc állampárttal szemben.

A csütörtöki HVG-ben megjelenő Medián-felmérés szerint ráadásul már többen vannak azok, akik Magyar Péter pártjának győzelmére fogadnak 2026-ban, mint akik a Fideszére.

A Tisza előnye a teljes szavazókorú népességben már 10, a választani tudó biztos szavazók között 15 százalékpont.

Ez utóbbi körben

  • az ellenzéki párt támogatottsága már 51 százalék a Fidesz 36 százalékával szemben,
  • míg a teljes népesség körében a Tisza 38, a Fidesz 28 százalékon áll.

A Tisza Párt legkomolyabb bázisa továbbra is az ifjúság: a 40 év alattiak 58 százaléka szavazna egy most vasárnapi választáson a Tiszára, de a 40–49 éves korosztályban is vezet Magyar Péter pártja.

Az idősek és a tanulatlanok kitartanak Orbán mellett

Az 50 év felettiek körében még a Fidesz-KDNP az erősebb, de ezekben a korcsoportokban is megfigyelhető a kormánypárt támogatottságának enyhe visszaesése. Az életkor mellett az iskolai végzettség függ össze a legerősebben a pártpreferenciával: a legfeljebb 8 általánost végzettek közel fele a Fideszt támogatja, és csak 17 százalékuk a Tiszát, míg az érettségivel vagy diplomával rendelkezők közel fele tiszás, és csupán egyötödük fideszes.

Új szakértővel erősít a Tisza Párt

Magyar Péter bejelentette, hogy újabb népszavazást indítanak

Magyar Péter bemutatta a Tisza Párt nyugdíjemelési programját

Még a Fidesz-szavazók közül is minden harmadik vitát akar Orbán és Magyar között

„A hatalom most sem Zsolti bácsi után nyomoz, hanem azok után, akik beszélnek róla”

Kocsis Máté: Nem szabad megállni, meg kell torolni az aljasságukat