Josep Borrell: Orbán nem kapott felhatalmazást a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására

Josep Borrell
Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője. Fotó: Flickr/Európai Parlament

Miközben a féléves uniós elnökség ürügyén Orbán Viktor igyekszik eljátszani, hogy most ő fújja a passzátszelet, az unió vezetői sorra kénytelenek tisztázni, hogy a magyar kormányfő legfeljebb a saját országa nevében bóklászik Kijevben, Moszkvában és Azerbajdzsánban.

Magyarország nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására

– közölte legutóbb is az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor tegnap részt vett a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) informális csúcstalálkozóján.

Josep Borrell közleményében leszögezte: az, hogy Magyarország jelenleg uniós tagállamként december 31-ig tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét, nem vonja maga után az unió külügyi képviseletét, amely állam-, illetve kormányfői szinten az Európai Tanács elnökének, miniszteri szinten pedig az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjének feladata.

Orbán Viktor részvétele a Türk Államok Szervezetének július 5-6-i, susai informális csúcstalálkozóján kizárólag Magyarország és e szervezet kétoldalú kapcsolatainak keretében zajlott – húzta alá Borrell, majd kijelentette: Magyarország nem kapott felhatalmazást az EU Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására.

Ellenáll a bíróság: hatalmas pofonba szaladt bele Orbán, aki már a jogrendszer fölött állónak képzeli magát

Nagyot üthetett „szartakarító” Lázár a Fideszen: Orbán már arról hazudozik, hogy ő mindig cigányzenét hallgat

Súlyos dolgok derültek ki: Orbán Viktor öccse még a kormányfőnél is nagyobb szélhámos lehet

Orbán 16 év lopás, hazudozás után: a magyarok legyenek nagyok, gazdagok és minél erősebbek, ez a nagy terv

Szijjártó Pjotr felszólította a NATO főtitkárát

Rárontott a DK a határon túli magyarokra, meglepődtek, hogy senki nem csatlakozott hozzájuk